A harc...A Pillák újabb darabja a szokásos stílusban a harcról próbál elmondani valamit, több-kevesebb sikerrel...
Mindenki reménykedik abban, hogy nem kell majd senkit megölnie - és itt nemcsak emberekről van szó. Például, szégyent érzünk a legyilkolt állatok miatt, amelyeket később felszolgálunk az asztalunkon - más emberek végzik el helyettünk a munkát, s hálásak vagyunk ezeknek a névtelen gyilkosoknak, mert a vér nem a mi kezünkhöz tapad. Aztán megint vannak mások - ismét csak ismeretlenek számunkra - akik megvédenek minket, megvívják a háborúinkat, és az életüket veszítik miattunk...
A witcherek olyan szörnyek ellen küzdenek, amiknek a létezéséről nekünk tudomásunk sincs, s olyan veszélyekkel néznek szembe, amire mi nem is számítunk. Életük szinte minden napját kitölti a harc, mindent kockára tesznek és gyilkolnak az emberiség védelmében, akik teljesen megfeledkeznek erről az egészről.
Biztonságot adnak nekünk, de olyan ritkán számíthatnak tőlünk hálára, mint ahogy ellenfeleik vívótudása összemérhető az övékével...
Bármit is mondasz barátom, nehéz időket élünk.
Ezért is vagyok olyan boldog, mikor azt a szép darab vasat látom az oldaladon - remélhetőleg azt is tudod, hogyan is kell használnod... Jegyezd meg, hogy egy szóval se mondtam, hogy valaha is lett volna alkalmad használni - a szemed mást mutat. Jómagam szerencsés vagyok és nem kellett túl sokszor kitennem magamért közelharcban, ami miatt aztán nagyon is hálás vagyok, mert ha választanom kéne, fegyverem mindig is a gyors észjárás és a hatásos szavak maradnak. De széleskörű útjaim során gyakran lehetőségem nyílt nagyon sok gyakorlott vívót megfigyelni s - ez nem lehet meglepetés - a boszorkányvadászok a kard legnagyobb mesterei.
Nos talán a mester kifejezés egy olyan személyre, aki arra specializálta magát, hogy más lényeket kibelezzen, talán nem a legjobb kifejezés, de most semmi más költői kifejezés nem jutott az eszembe... Igen - a kibelezés, voltaképp lényegtelen, hogy egy teljes páncélba öltözött lovagról, vagy egy vagyonkáját védő egyszerű parasztról van szó, a vége mindig az, hogy többé-kevésbé kizsigereled az ellenfeled - ami persze az olyan apróságok széles választékával lesz teljes, amit nem igazán illik felemlegetni a vacsora asztal mellett. Bárhogy is van, eltekintve a dicsőséges részletektől, minél több harcot látsz, annál inkább értékeled majd ebből a szempontból a boszorkányvadászok gyakorlottságát.
Azt is mondhatod, hogy bármilyen harci helyzetben könnyű győzni egy witchernek - egy olyan lénynek, aki gyors reflexekkel bír, akinek az érzékei élesebbek, akinek a teste jóval mozgékonyabb. A helyzet az, hogy ezek az alkotóelemek pusztán kiegészítései annak a szörny-ölő kardnak, melyhez minden witcher már a gyermekkorától hozzá van szoktatva. Nos... ez igazából két kard, de ezt most egy pillanatra mellőzzük.
Ami igazán fontos, az a tény, hogy a boszorkányvadász harci vitézsége nem a különféle mutációknak és elixíreknek köszönhető, hanem azoknak a napoknak, heteknek, hónapoknak és éveknek, melyet fáradhatatlan gyakorlással tölt el. Vannak forrásaim, melyek leírták ezt a rendszeres oktatást - ha engem kérdezel, inkább kínzásnak nevezném - melynek ezek a fiatal fiúk ki vannak téve, hívják Útnak is, de (még gyakrabban) a Fájdalom Útjának. Azt gondolhatod, hogy a forgószél, az inga és a súlyok így, vagy úgy mind benne vannak ebben az ügyben, de a witcher számára ezek egyfolytában azok az eszközök maradnak, melyek megformálták fiatal testét, s melyek jóval több verejtéket, vért, sebet és könnyet szedtek vámul, mint amennyi jogos...
Persze ennek az őrületnek megvan a maga célja, amiért ezt a tortúrával felérő képzés nemcsak az ideális harcost hozza létre, akinek nincs problémája a különféle csapásokkal, cselekkel, támadásokkal, pörgésekkel és fordulókkal, hanem ösztönösen tudatosul bennük, hogy mi valójában a harc, hogy mi a mögöttes értelme. Soha sem látsz olyan boszorkányvadászt, aki érzéketlenül üti az ellenfelét egy bunkóval, vagy távolról teszi próbára az erejét - ők mindig pontosan dolgoznak. Kiválasztják célpontjukat, megtámadják, majd visszalépnek... s megvárják, míg az ellenfelük meghal.
A boszorkányvadászok soha sem viselnek páncélt, csak valami jóféle bőr cuccot, melyet néha ellenállóbbá tesznek néhány fémdarabbal. Védekezésük fő ereje a mozgékonyságuk, az a képesség, hogy kitérnek az ellenséges csapások elől. E lények számára a harc nem más, mint mozgás és mozgékonyság, az ellenfél harc stílusának megismerése, s hogy kivárják azt a hibát, amit az ellenfél úgyis elkövet. A páncélzatot ezért elutasítják, mint ahogy nagyon sok kézifegyvert is - soha sem láthatsz boszorkányvadászt alabárddal, fejszével, vagy számszeríjjal felfegyverkezve... Tökéletesen természetes számukra, hogy kardjukkal eltérítik a számszeríj lövedékeket, de hogy egy ilyen nehézkes gépezetet cipeljenek, az nem igazán passzol e szörny-vadászok divatjához.
Ezek a dolgok meglehetősen egyszerű következtetéshez vezetnek. Míg a helyi banditák esetében a boszorkányvadásszal való harc drámai fináléját jelenti rövid bűnözői karrierjüknek, addig egy képzett harcos esetében mindez érdekes sírfeliratot eredményezhet, mint például... hmm... "Itt nyugszik a kardvívás Szöcskének hívott mestere. Képes volt szinte 10 másodpercig kitartani egy boszorkányvadász ellenében."
Amikor emberek ellen harcolnak, a witcherek leghalálosabb fegyvere egy furcsa fémből kovácsolt kard, melyet a mesterük mutat be nekik, de ami ellenünk hatásos, az nem szükségszerűen megfelelő a szörnyek ellen. Vegyünk például egy egyszerű kis vérfarkast - ezekben az esetekben a boszorkányvadász a másik, ezüstből kovácsolt kardját használja. Kétség sem fér hozzá, hogy ez kevésbé tartós, de ugyanakkor rendkívül hatékony a különféle pokolfajzatok ellen, amelyek egyszerűen undorodnak ettől... De ezt nem használják minden nap, és még számtalan alkalmunk lesz rá, hogy ezt megbeszéljük.
Most legyen elég neked annyit tudni, hogy nem a kard teszi a jó harcost. Még ha egy nagyszerű sihil, vagy egy gnóm gwyhyr van is a kezedben, vagy képes vagy átküzdeni magad Korath katakombáin és visszaszerzed a híres Gveirt, még akkor sem okozhatsz túl sok sérülést, ha nincs benned elég harci és küzdő szellem - a virtust nem lehet könnyen megszerezni... Talán az lesz a legjobb, ha már most zálogba adod a kardod, és hozol nekünk némi italt - végül is, nem kell mindenkinek a kard útját választani.
Ha még is azt választod, hogy megtartod azt a vasat, soha se felejtsd el a viroledi mesterkovács mottóját: "Soha se vond ki ok nélkül a fegyvered és soha sem tedd el becsület és büszkeség nélkül."
Emlékszel mit mondtam a mondókám elején? Ezek nehéz idők... és a becsületes harc már nem túl gyakori.
Forrás: IGN RPGVault
(Vissza)
Fordította / írta: Kwish 2005.01.15.
Frissebb kapcsolódó cikkek:
2005.01.30. - A Végítélet próféciái 2005.02.22. - Mágia 2005.03.07. - Az Északi birodalmak 2005.03.13. - Az Északi birodalmak II. 2005.04.04. - Kardok és fegyverek
Korábbi kapcsolódó cikkek:
2004.12.17. - A mágia eredete 2004.11.25. - A tekintet 2004.10.26. - A Változások és a Fűpróba 2004.10.25. - A Witcher Rend története 2004.10.23. - A fajok és a fajgyűlölet
Az összes kapcsolódó cikk felsorolása
|