Főoldal
Bard's tale
Dragon Age
Gothic 3
KotOR
KotOR 2
Kult
Lionheart
NWN 2
The Fall
The Roots
The Witcher
Titan Quest
ToEE
Általános
Jellemzők
Engine
FAQ
Rendszerspeci

Játékvilág
Világ
Történet
Witcher
Felszerelés
Fajok
Karakterek
Szörnyek
Pillák

Háttérinfók
Interjuhék
Előzetesek
CommunityQ&A
IGN Blog
Fejlesztői izé
DevDiary

Galéria
Screens
Concepts
Posters
Models
Üdvözlet

Witcher

Itt néhány leíró jellegű anyagból jobban megismerhetjük azt a fura, harcos "rendet", melyhez főhősünk is tartozik.

Kik azok a witcherek? | A witcherek múltja




Kik azok a witcherek?

Közülünk mindenki tudja, hogy honnan jött.
Közülünk mindenki tudja a szülei nevét.
Közülünk mindenki...

"Nem emlékszem a szüleimre, vagy a helyre, ahol a világra jöttem.
Úgy véled ez szörnyű dolog? Nem az. Az otthonom Kaer Morhen volt - a boszorkányvadászok erődje. Ott lett belőlem witcher. Hosszú és fájdalmas folyamat volt, olyasvalami, amiről inkább nem beszélnék. Nagy dolgokat tanultam ott s aztán elindultam a világba a saját utamon, szörnyeket ölni..."


Közülünk mindenki tudja a helyét az emberek között.
A legtöbben közülünk elmondhatják, hogy vannak barátai.
A legtöbben közülünk... ?

"Igen, mutáns vagyok és megváltoztatott lény. Professzionális szörnyvadász. Kövekkel dobálnak, néha még a kutyákat is rám eresztik. De ha a falujuk közelében feltűnik egy vérfarkas, vagy egy szörnyű kikimore, ezek a kedves fickók kezüket lábukat törik igyekezetükben, hogy megszerezzék a segítségemet."

Ki az, aki nem próbál meg a legjobb lenni abban, amit csinál?
Ki az, aki nem próbálja meg elérni a céljait?
De... elérhetjük őket egyáltalán? Pótolhatatlanok vagyunk?

"Nem vagyok felkent lovag. Ilyen dicsőség soha nem is ért, és ami a születésemet illeti, jobb ha nem is említjük a körülményeket. De igazán azt hiszem, hogy szükség van rám és hasznos vagyok. Végülis kell valaki, aki megvédi az embereket a szörnyektől. Így elvégzem a feladatomat legjobb képességeim szerint és nem foglalkozom a sértegetésekkel."

A boszorkányvadász élete a magányos farkas élete.

Nem számíthat az emberek kedvességére, de nem is akar magának nagy tiszteletet, nem csinál magából bolondot a törvényszék előtt, s nem akarja, hogy azok szeressék, akik nem érdemesek erre. Nem diplomata, nem érdekli a politikai széljárás, nincs semmilyen véleménye sem azokról a dolgokról, melyeket te és én alapvetőnek látunk a mindennapi életben. Ez (értelemszerűen) nem tartozik az erősségei közé... Ha találkozol egy boszorkányvadásszal feltehetőleg leginkább egy szuperemberre hasonlít majd. Olyan fürge, akár egy macska. A sötétség nem jelent számára akadályt, épp úgy lát olyankor is, akár te fényes nappal. Különösen akkor tűnik állatiasnak, embertelennek, ha valamelyik kardját viseli. Tudnod kell, hogy minden boszorkányvadász két kardot visel. Az egyik ezüstből készült, és mint bizonyára kitaláltad, olyan szörnyek ellen küzd vele, akik gyűlölik ezt az értékes fémet. A másik látszólag olyan, mint egy közönséges kard, de hihetetlenül éles, és az emberek ellen harcol vele. Azok ellen, akik gyakran rosszabbak még a szörnyeknél is.

Igaz, nem túl kellemes látvány egy boszorkányvadász és csak néhány olyan ember van, kinek a szíve nem telik rettegéssel a látványukra. A witcher egyedül küzd, de nem fegyvertelenül. A kard nem minden. Nem az acél a halálos, hanem a kéz, amely forgatja.

És ezt a kezet hosszú évek formálták Kaer Morhen, a Boszorkányvadászok Erődjének hideg falai között. Ezen a szörnyű, istenek által elfeledett helyen a fiatal fiúkat halálos, kegyetlen képzésnek teszik ki, annak érdekében, hogy harcosokat faragjanak belőlük. Ugyanakkor nem elég, hogy tökéletes katonává lesznek. Éppen emiatt áldozatai annak a szörnyű változásnak, melyet csak egyszerűen Fűpróbának hívnak, s amelyet tíz gyermek közül csak egy él túl. A titkos boszorkányvadász kotyvalékok miatt hajuk színe gyakran megváltoztatja a színét, s a szemük inkább állatias, mintsem emberi. Nem csoda, hogy a witchereket mutánsoknak nevezik.

Nem találsz jobb gyilkost a boszorkányvadásznál. A képzésük, a kiélesedett érzékeik, a hihetetlen reflexek, a szokatlan erejük és a mágikus trükkök. Nem titok, hogy e boszorkányvadászok mindegyike hord magánál abból a híres elixírből, amely további előnyöket jelent a harc közben. Ugyanakkor - bár nem varázslók - rendelkeznek néhány mágikus képességgel. A boszorkányvadászok Jelei ('Signs') egyszerűek, de hihetetlenül hasznosak a küzdelem során és nagyon nagy segítséget adnak, ha már a kard nem elég. Persze magának a boszorkányvadásznak nincsenek gyenge pontjai.

Mindennek meg van az ára. A witcher egy tökéletes szörny-gyilkológép. Egy harcos, aki bármilyen lovagot legyőz közvetlen harcban. És valóban nincsenek gyenge pontjai. Kivéve egyet. Azok a mutációk, melyek azzá tették, ami, elvettek tőle egy lényeges dolgot, ami emberré tesz bennünket - az érzéseit. Úgy látszik, hogy a boszorkányvadásznak nincsenek érzelmei. Nem ismer félelmet, de nem ismeri a szerelmet és a könyörületet sem. A tökéletes gyilkoló gép...

A boszorkányvadászok persze különböznek egymástól. A világ távoli részeiből is jöhetnek, s különböző mesterek képezték ki őket. A medáljukról felismerhető, hogy mely iskolába - a Farkas Iskolájába, a Macska Iskolájába, vagy a Griff Iskolájába - tartoznak. Minden witchernek van ilyen medálja. De eltekintve a jelüktől, van néhány dolog, amiben biztos lehetsz, ha találkozol velük... Nincsenek érzései, de tökéletesnek tűnik. Nem lehet szerelmes, de szelektív a hallása. Nem képes a könyörületre, de úgy gondolkodik, mint az ellensége. Kegyetlen, kitartó és következetes. Nem adja fel az utat, amit kiválasztott. Ez az, ami miatt mindig számíthatsz rá.

Ha felbérelik, megtalál bármilyen szörnyet, elveszi a pénzt, s eltűnik a sötétben, sértegetésekkel, elhajított kövekkel, vagy éppen néma csend által kísérve...


Forrás: The Witcher hírlevél 03/2004 (Community/Newsletter/Newsletter Archive)

(Vissza)


A witcherek múltja

A witcherek történetének kezdeteit nem az idő homálya rejti el. Inkább úgy tűnik, hogy az idő, az emberi babona és maguknak e szörnyvadászoknak az idegenkedése saját múltjuktól azok a tényezők, melyek miatt titokzatos ködbe vész ez a téma. Ez a rejtélyes légkör minden bizonnyal könnyebbé teszi a witcherek munkáját, pszichológiai előnyt ad nekik, s erőt ad annak a félelemnek, ami mindig is ott munkált az emberekben a névtelen witcherekkel szemben. Másrészről hátráltatja azoknak a munkáját, akik szeretnék megismerni a múltat, s jobban megérteni a jelent. Annak érdekében, hogy felfedjük az igazságot, két eszközzel rendelkezünk: tudományos következtetés és... a tündérmesék.

Egy bizonyos fokig emiatt mindenképp hálásak lehetünk Roderick de Novembre-nek, korunk nagyszerű emberének, akik "A Világ történelme" című mű szerzője. Ő azt állítja, hogy a witcherek először a 10. század környékén tűntek fel, hogy levadásszák a szörnyeket. Ez a hipotézis feltehetőleg abból a tényből fakad, hogy azokban a sötét időkben a szörnyek uralták a földet, és az emberek inkább csak betolakodók voltak, mintsem a világ urai. Éppen ezért nincs abban semmi meglepő, hogy egyre nagyobb volt a kereslet azon kardforgatók iránt, akik megvédhették a telepeseket.

De Novembre megpróbált mélyebbre jutni, leásni a történet gyökeréig. Véleménye szerint ennek a történetnek az indulását valami renegát sorcerernek köszönhetjük. A witcherek kétségkívül adósai ennek a boszorkánymesternek a mutagén keverékek és mágikus elixírek receptjeiért, melyek jelentősen javítják harci képességeiket. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy miért ismerik az alapvető mágikus formulákat (avagy jeleket), melyeket használni is tudnak. A sorcerer halálát követően, feltehetőleg az utódai váltak a Változás folyamatának irányítóivá... talán azt a formulát keresték, mely lehetővé tette volna számukra a tökéletes ember létrehozását... de azt is mondják, hogy fiatal fiúkkal végeztek önös - kétségkívül tiltott - céljaik érdekében kísérleteket. Meglehetősen érdekes, hogy a witcherek most már a maguk urai, és a (néha elragadtatásba forduló) kölcsönös utálat, mely közöttük és a sorcererek között feszül, nem lehet véletlen. Lehetséges, hogy a mágia mesterei talán egy kis lelkiismeret-furdalást éreznek? És talán éreznek egy kis megbánást is amiatt, hogy a kísérletek nem váltották be teljesen a hozzájuk fűzött reményeket, és ráadásul kikerültek az irányításuk alól? Az a legvalószínűbb, hogy soha sem tudjuk meg az igazságot, bár a förtelmes, széleskörben terjesztett anonim szerzőtől származó "Szörny, vagy witcher-szerű" karikatúra, minden bizonnyal egy sorcerer munkája, s megerősíti ezt a feltételezést.

Sajnálatos módon nem hozta el e témában a várva várt megvilágosodást Carla Dementia Crest, az Aretuza-ból való híres sorceress műve sem, mely "A Fű-teszt, és egyéb titkos witcher praktikák: egy szemtanú beszámolója" címet viseli. Bár nagyon sok információt szerezhetünk e tudományos munkából a witcherek jelenlegi tevékenységéről, a múlt vonatkozásában műve inkább a tündérmesékre emlékeztet. Számtalan ehhez hasonló mese létezik a witcherek születéséről, ezek közül a legismertebbek "A Witcher Saga" és a "Witcher és a witcherség", a páratlan történetmesélő, Flourens Delannoy tollából. Az ezekben ábrázolt karakterek - annak ellenére, hogy valódi emberekhez hasonlítanak - hozzájárultak a félelmet nem ismerő szörny-gyilkos mítoszának elterjedéséhez. Ez a mítosz a guild tevékenységének indulásakor már régóta élt az emberek között, és a vándorló kardmesterek legendáját szinte a világ minden sarkában ismerték. Kétségtelen, hogy a witcherek tevékenysége igen széleskörű, erre utal az is, hogy a "vitcheren" szó még Nilfgaard-ban, a messzi délen is létezik.

A witcherek hírneve egyre nőtt, s ezzel egyenes arányban csökkent népszerűségük is. Nem nehéz elképzelni, hogy a régi időkben - mikor az átlag műveltség lényegesen alacsonyabb volt és a falu vége a világ végét is jelentette - a semmiből érkező idegeneket nem fogadták túl nagy bizalommal. Nyilvánvalóan természetfeletti (és minden bizonnyal természetellenes) képességeik kivívták a sötét erők szolgáinak és használóinak elismerését. A szörnyek ellen harcolva ők maguk is szörnnyé váltak azoknak a szemében, akiknek a védelmére felesküdtek.

Végső soron mindig azt hangsúlyozzák, hogy csak a munkájukat végzik, mint mindenki más, mint például a katonák, vagy a zsoldosok. Az élő witcherek közül a legöregebb, a Kaer Morhen-i Vesemir is így látja a dolgot, ha megkérdezik tőle. Öregebb, mint a hegyek, számos kiváló vadász tanítója volt, akik most szinte apjukként tisztelik... jobban szeret tündérmeséket regélni, mintsem felidézze a múltat, melyet átélt. Kis nosztalgiával szinte csak sóhajt egyet, s azt mondja: "az én időmben még minden jobb volt". Gyanítani lehet, hogy nemcsak a borra gondol, mikor ezt mondja.

Ugyanakkor, ha nagyon erőltetik a dolgot, elkomolyodik, és a falhoz vezeti a kíváncsiskodókat. Rámutat egy kőhídra, s az árokra, ami szinte teljesen teli van emberi koponyákkal és csontokkal. Ez annak a napnak a mementója, mikor a rágalmaktól feltüzelt és közös ellenséget kereső emberek elhatározták, hogy megleckéztetik "a gonosz és az undorító perverzió szolgáit". A leckét igen keményen megismertették a witcherekkel, és a megmaradt támadók azt parancsolták a szörnyvadászoknak, hogy sose felejtsék el, s mindig emlékezzenek arra, kik is ők, és hogy honnan származnak.

És biztosan ez az, ami miatt a witcherek szívesebben néznek a jövőbe. Vagy hallgatnak tündérmeséket.

Forrás: IGN PC - The witchers' past

(Vissza)


Fordította / írta: Kwish
2004.10.07.