Történelmi háttérHogy jobban megértsük a Szakadás nyomán kialakult világot, érdemes megismerkedni a történelem lényegesebb elemeivel, melyek jelentősen meghatározták az Úr 1588. évében fennálló világrendet..
A Harmadik Keresztes hadjárat (1188-1192) Az Úr 1192-ik évében, Oroszlánszívű Richard, Anglia uralkodója egész Európát bejárta a Harmadik Keresztes Hadjárat ideje alatt. E támadás derekán a valóság szövete meghasadt, lehetővé téve, hogy a mágia és a szellemvilág egy rövid ideig tartó, ámde annál pusztítóbb árama söpörjön végig az egész földkerekségen. Most, mintegy 400 évvel később, egy másik, de mégis kísértetiesen ismerős történelem alakult ki. Mikoron Szaladin erői nem fizették meg a Keresztesek által követelt sarcot, Richard megbízható tanácsadója azt suttogta királya fülébe, hogy a muszlinokat meg kell büntetni, s fenyegetésüknek egyszer s mindenkorra véget kell vetni. E tanácsadó arra biztatta Richardot, hogy gyűjtse össze a különböző szent ereklyéket, s egy isteni rituáléval kérjen áldást seregeire, s hozzon átkot ellenségeire. Tanácsára hallgatva, Richard - anélkül, hogy tudta volna, mit is cselekszik - számos nagyerővel bíró kegytárgyat gyűjtött össze. Ezek a kegytárgyak - némelyik magának a Teremtésnek a relikviája! - hatalmas erejük, s együttes megjelenésüknél fogva megbontották a valóság egységét. Ahogy a Föld anyagi szövete szétszakadt, a szellemi lények és a mágia szerte a világon elszabadult. Acre utcáit démonok és egyéb fura lények hordái dúlták fel, körbevéve Richard seregét. Hatalmas veszteségek után, Richard és Szaladin egyesült hadai át tudtak törni a sötét teremtményeken. A két hős hihetetlen vitézséget tanúsítva megsebezte a tanácsadót, aki igazából tekintélyes erővel bíró varázslónak bizonyult. A tanácsadó, gonosz kreatúrák kíséretében még elmenekült, s Richard és Szaladin lezárhatta a Hasadékot. Bár a csata csak néhány órán keresztül tartott, a Szakadás, ahogy ettől kezdve hívták, hatalmas erőket szabadított fel az egész világon, örökre megváltoztatva a történelmet. Ráébredve arra, hogy a rituálé ismételt bekövetkeztét nem engedhetik meg, Richard és Szaladin megfogadta, hogy a kegytárgyakat elválasztják egymástól, s biztonságba helyezik őket az arra megfelelő területeken. A Templomos Lovagrend megesküdött, hogy Nyugaton védi a kegytárgyakat, míg Szaladin Rendje Keleten őrködik néhány relikvia felett. E két nemes rend aztán évszázadokig egyesült erővel küzd a Szakadás során kiszabadult gonosz erők ellen számos Sötét Keresztes Hadjáraton keresztül. Szakadás - Anglia és Franciaország útjai elválnak (1192-1220) Oroszlánszívű Richard inkább katona volt, mint politikus. Miután saját apját legyőzte 1189-ben és megszerezte a trónt, a következő évben 1190-ben azonnal elindult kereszteseivel. Erre az időre, két megbízottat hagyott hátra, hogy irányítsák Anglia ügyeit, míg fiatalabb testvérét, John-t délre küldte, Bretagne-ba (észak-nyugat Franciaországba). William Longchamp azonban, ki egyik megbízottja valah, távozását követően szinte azonnal átvette a hatalmat Anglia Kancellárjaként. De William nem uralta túl sokáig Angliát. Kihasználva a lehetőséget, John először a hatalmat ragadta magához, majd 1191-ben a trónt is megszerezte. De csak egy hónap telt el ezt követően, és a Szakadás mindent megváltoztatott. A Szakadást követő egy órán belül, kisebb földrengések rázták meg az Angol Csatorna környéki területeket. De ezek a kisebb rengések Bretagne-ban, és a brit szigeteken, melyek félelmet keltettek az emberekben, igazából jelentéktelennek bizonyultak amellett az óriás földmozgás mellett, mely néhány nappal később következett be. Anglia két kisebb szigetre szakadt, s egy hónapon belül Skócia is különálló szigetté vált. Bár a rezgések is nagy károkat okoztak, az igazi pusztítást a földrengések nyomán elindult szökőárak végezték el, letarolva a mélyebbre kerülő földterületeket. Először úgy tűnt, hogy Írország helyzetbe kedvezőbben alakult, nem szenvedett ugyanis a földrengésektől, mint testvérszigete tette. Az Úr 1193. évében azonban nyilvánvalóvá vált a rémisztő tény, hogy bár a sziget nem tört ketté, egyszerűen elsüllyed, szép lassan alámerül az Atlanti óceán habjaiban. Bretagne-ban a tengerpart szintén lassan pusztulásnak indult a földrengések miatt, s 1194-re teljesen eltűnt. Ami régen a Szajna volt, mára egyszerű tengerparttá vált, mégpedig közel Párizshoz.. s ahogy az óceán lassan-lassan dél felé mozgott, lépésről-lépésre újabb és újabb területeket nyelt el, ahogy a Loire felé közeledett. Anglia ekkor már nyolc szigetre szakadt, s földterülete rendületlen iramban tovább csökkent. Az írek tömegesen hagyták el a szigetüket, és az ír menekültek minden kikötőt benépesítettek a régióban. A Szakadást követő négy éven belül az elnéptelenedett Ír sziget maradéka teljesen eltűnt az óceán habjaiban. Mindezen közben John képes volt megtartani uralmát Angliában, annak ellenére, hogy gazdasági ereje egyre csak apadt, mivel birtokai Angliában és Bretagne-ban egyaránt az óceán martalékai lettek. Trónjának Londonba költöztetésével egyesítette a bárókat az együttes cél érdekében, hogy megvédjék földjeiket, és tulajdonukat. A címek és a földterületek nem a csatákban cseréltek gazdát, hanem egyszerűen a megváltozott geográfiának köszönhetően. 1194 végén Richard értesítette John-t, hogy megbocsátja neki múltbeli ármánykodásait. Az Oroszlánszívű és John megállapodott abban, hogy Richard névleg király marad, de Angliát Főkancellárként John irányíthatja mindaddig, míg képes finanszírozni Richard háborúját a Sötétség erői ellen. Ebben az időben történt, hogy egy új mágia szabadult el a világban, amelyet először Anglia feldúlt földjein alkalmaztak. A mágiának nemcsak a helyreállításban, kommunikációban és a nép védelmében látták hasznát, hanem létrehozott egy már évszázadokkal ezelőtt eltűnt hatalmi csoportot, a Druidákat. Bár kezdetben kevesen voltak, a Druida rendek lassan Anglia távoli pontjairól is szövetkeztek egymással, s így egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A földeket károsító rengések száma egyre csökkent, ahogy közeledett a századforduló. Anglia lassan kezdett egy olyan nemzetté válni, mely számos, királyság-jellegű szigetecskéből alakult ki. John, hogy hatalmát szorosabbá tegye az összes szigeten, egyezségre lépett az egyre jobban fejlődő Druida hatalommal. A Druidák (titokban persze) John legnagyobb szövetségeseivé váltak, s az Úr 1204. évére, az utolsó földrengés évére John vasszigorral uralkodott hűbérurai felett. Azonban a Druidák is egyre többet követeltek a tróntól, s széles körben arról suttogtak, hogy John egyszerűen csak a Druidák bábja. A pletyka hitelétől függetlenül az Egyház 1206-ban eretnek praktikák végzésével gyanúsította meg Johnt, majd az Úr 1210. évében kiközösítette. Persze ebben az időben Johnnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az egyházzal törődjön. Szigetekből álló nemzete végül már nem töredezett tovább, s 15 szigetecskéből állt fel, ámde bárói folyamatosan függetlenségükért harcoltak, s jómaga egyfolytában druida szövetségeseivel küszködött. S mindezt tetézte 1208-ban a Viharsárkányok támadása észak Anglia ellen. Bár az angol erők tudatában voltak a fenyegetésnek, mégis felkészületlenül érte őket a Viharsárkányok támadása, s még 1208-ban elveszítették az uralmat négy sziget felett. Az első támadás után, az angol seregek jelentősen le tudták lassítani a kígyósereg támadását. De 1205-re egyértelművé vált, hogy az angolok elveszítették a harcot - országuknak csaknem a fele a Viharsárkányok kezére került. A meglehetősen csalódott angol nemesség maradéka arra kényszerítette Johnt, hogy aláírja a Magna Chartát. Az okirat elsődleges célja az volt, hogy növelje a nemesség beleszólását Anglia háborús erőfeszítéseinek irányításába, de hosszabb távon sokkal messzemenőbb következményeket eredményezett. Széles körben elterjedt, hogy John druida szövetségesei beleegyezése nélkül írta alá az okmányt, ami végül is meglehetősen titokzatos eltűnését is eredményezte az Úr 1216. évében.. Még ugyanebben az évben III. Henrik-et megkoronázták, kihasználva, hogy a Viharsárkányok elleni háború stagnálni kezdett. A háború e meglehetősen véres, és brutális patthelyzetben maradt az Oroszlánszívű és seregeinek 1219-ben bekövetkezett visszatértéig. A Richard jelenléte miatt egyesült angol seregek aztán az Úr 1220. évében kiszorították a szigetekről a sárkányokat. III. Henrik még évekig a trónon maradt, bár azt beszélték, hogy igazából a Druidák irányítottak a háttérből. Vannak, akik gyanítják, a titkos rend még ma is létezik, sőt, ez irányítja a trónt is.. bár meglehetősen kevés bizonyíték akad erre a feltevésre. Az angolok napjainkban jóval több nyitottságot mutatnak a mágia felé. Európa legnagyobb részében ezért eretneknek tekintik őket, s az Inkvizíció uralta népek körében közutálatnak örvendenek. De még mindig ők a legjobbak a hajósok között, s London még mindig a kereskedelem központja.. s igazi mennyország azoknak, kiknek vérét megfertőzte a mágia. Bretagne süllyedése 1197-ben megállt, s bár pusztító erejű csapás volt, mégis, a területek elvesztése igen kevéssé befolyásolta Franciaország további sorsát. A franciákat továbbra is a háború, és az invázió sújtotta, s nem is szerezték vissza nagyhatalmi szerepüket Európában a XIII. század közepéig. A Negyedik Keresztes Hadjárat a Viharsárkányok ellen (1194-1244) A Szakadás után mágikus lények hordái szóródtak szét a Földön. Ezek közül a legerősebbek a Viharsárkányok voltak.. hatalmas gyíkszerű bestiák, amelyek leheletükkel, karmaikkal szörnyű pusztítást vittek végbe, s varázslataikkal képesek voltak irányítani az időjárást, s természeti katasztrófákat idéztek elő. Természetüknél fogva a Viharsárkányok nagyon territoriális lények, s ahogy szétszóródtak a planétán a nekik megfelelő alapelem szerint foglalták el a területeiket. A Fagysárkányok Észak-Európa jeges vidékeire repültek, a Pokolsárkányok Afrika és a Közel-Kelet forró sivatagjait foglalták el, a Villám Wyrm-ek Amerika fölé lebegtek, a Kraken pedig a Csendes-óceán vizeit uralta. A Szakadás eseménye miatt Richard király még két évig a Közel-Keleten maradt, hogy szövetségesének, Szaladinnak a segítségére legyen a kataklizmának köszönhetően elszabadult lények elleni küzdelemben. Az 1194-ik évének végéhez közeledve Richard már épp készült visszatérni hadaival Nyugatra, mikoris a Pokolsárkányok, a szörnyű sivatagi sárkány Hassachrid vezetésével ellepték a Közel-Keletet. Richard persze Szaladinnal maradt, hogy segítse a sárkányok inváziójának megakadályozását, amely elsősorban a szent városok ellen irányult. 1196-ra a keresztesek csaknem erőik felét elvesztették a sárkányok ellen alkalmazott ósdi harcmodoruknak köszönhetően. A hagyományos nyílvesszők, számszeríj lövedékek és ballisták gyakorlatilag hatástalanok voltak a vastag pikkelyekkel fedett Pokolsárkányok ellen. A XII. század végére azok az emberek, akik idegen szellemeket fogadtak magukba lassan megértették új hatalmuk lényegét. Ezek a Hordozók váltak az első emberi varázslókká, akik a szellemükön keresztül áramló energiát új alakba tudták formázni. A Hordozók felbecsülhetetlen értéket jelentettek a sárkányok elleni harcban, mert védekező mágiájuk megvédhette a sárkánytűz ellen a harcosokat, s varázslataikkal képesek voltak áttörni a sárkányok páncélján. Az Úr 1201-ik évében már Richard és Szaladin is kiegészítette seregeit ilyen Harci Irányítókkal. Ahogy a mágia segítségével a keresztesek lassan megfordították a háború menetét, a Fagysárkányok elfoglalták Svédországot, s kegyetlen támadásokat indítottak az északi területek ellen. A nagy gyíkok éveken keresztül felprédálták az emberi településeket, egyre jobban megtépázva az amúgy is kimerült európai seregek védelmi vonalait. Az Úr 1205-ik esztendejében a Fagysárkányok elfoglalták Norvégiát, és II. Inge királyt rákényszerítették az első sárkány-ember szövetség létrehozására. Inge félelmetes sárkánylovasai hamarosan meghódították a maradék északi területüket, s őrjöngő támadásaikkal a déli területek felé fordultak. 1210-re a hadban álló Richard király is értesült Európa szorongatott, csaknem kilátástalan helyzetéről. Most, hogy a Templomos Lovagok nem védték szülőföldjüket, a Fagysárkányok áttörték Európa csekélyke védelmét, meghódítva a német területeket, valamint Anglia és Franciaország nagyobbik részét. Mivel nagyon fontos volt, hogy minél rövidebb időn belül visszaérjen Európába, Richard a Hordozókhoz fordult, hogy biztosítsanak seregei számára valamilyen gyors közlekedési lehetőséget vissza, Nyugatra. A Hordozók, tudva azt, hogy erejük még nem teljesen kiforrott, tájékoztatták az uralkodót egy meglehetősen veszélyes szállító varázslatról, amely a nyers földenergia használatán alapul. Annak égető szükségében, hogy megóvja Európa elestét, Richard felszólította a Hordozókat, hogy egy hatalmas varázslat megidézésével nyissanak mágikus utat a Földön keresztül. A Hordozók egyesítették erejüket, s mágikus kristályokat idéztek a földből - egy olyan vakmerő varázslattal, amelynek eredményeképp több ilyen kristály is véletlenszerűen kisarjadt, szerte a világon. Bár a kristályok különféle tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezek (amelyek némelyike csaknem életveszélyesnek bizonyult) a Hordozók képesek voltan néhány stabil hidat kialakítani a segítségükkel Európa és a Közel-Kelet között, megtakarítva ezzel a keresztesek hónapokig tartó útját. Amint Richard seregei megérkeztek a portálokon keresztül, a Templomosok és hozzájuk csatlakozott Szaladin Lovagjai szembeszálltak a Fagysárkányokkal, megkezdve hosszú ideig tartó hadjáratukat, melynek végső célja a sárkányok kiszorítása volt az európai kontinensről. Az Úr 1218-ik évére Németország és Franciaország felszabadult, s 1220-ra Angliát is megtisztították az utolsó sárkányoktól is. 1222-ben a keresztesek hatalmas hajóhadat állítottak fel, hogy Norvégiába hajózzanak a sárkányok ellen, hogy a sárkány birodalom szívére mérjenek döntő csapást, Icingspire jeges erődítményében. A tengeri invázió katasztrofálisnak bizonyult, mivel a Fagysárkányok megidézték tengeri testvérüket, a Krakent, hogy segítse őket. A tengeri sárkányok pusztító szökőárral, és monszunnal támadt a hajóhadra, a tenger fenekére süllyesztve azt. A legnagyobb tengeri kígyó a flotta zászlóshajóját, Oroszlánszívű Richard hadihajóját ragadta meg, és tépte szét, s mindenki azt hitte, hogy a rettenthetetlen hős is ott veszett a tajtékzó habokban.. Richard elvesztése olyan végzetes veszteségnek bizonyult, hogy a keresztesek csaknem nyolc évig nem voltak képesek egy másik flotta felállítására.. végül az Úr 1230. évében partra szálltak Dániában, s lassan megkezdték az északi területek visszafoglalását. Amint a keresztesek folytatták hadjáratukat a sárkányok ellen, a szolgasorba vetett északi törzsek felszabadultak, és leigázóik ellen fordultak. 1239-ben a keresztesek IV. Hakon segítségével felszabadították Norvégiát, s a tengerbe szorították a sárkányokat. Az elkövetkező néhány évben a sárkányok maradéka bevehetetlen jégerődjük, Icingspire védelmébe menekült. A Negyedik Keresztes Hadjárat utolsó csatájára az Úr 1244. évében került sor, Izland földjén, Húnaflói közelében, melyre a történelemkönyvekben az Öböl Csatája néven hivatkoznak. A keresztesek minden tengerparti provinciából hajókat gyűjtöttek össze, hogy ostrom alá vegyék Icingspire-t. A Hordozók által megalkotott mágikus ballistákkal, és a varázslatokkal felvértezett, sárkányvadászatra tervezett ostromgépekkel felfegyverkezve a flotta megrohanta az erődítményt.. az ostrom két hónapig tartott, s az ismert sárkányfaj kipusztítását eredményezte. Az Inkvizíció (1231 - ) A Szakadás drámai és átható változást okozott a legtöbb társadalomban. Szörnyek bóklásztak a rengetegekben, sőt, még a nyugati fővárosok legbiztonságosabbnak hitt utcáin is előfordulhattak. Néhány embert megszálltak a szellemek, s sötét varázslatokat szórtak az ártatlanokra. Míg a Templomos Lovagok szerte a kontinensen hadat viseltek a gonosz szervezett erői ellen, a fekete mágia megmételyezte a nyugati városok biztonságát. A mágia rohamos terjedésétől megrémülve, az emberek szerte Európában uralkodóikhoz, és a klérushoz fordultak, védelemért könyörögve. Az Úr 1231. évében a nyugati királyok és a Pápaság megegyezett az első Inkvizíció létrehozásában.. amely szent vizsgálóbiztosok szigorú rend szerint felállt szervezete volt, kiket arra képeztek ki, hogy kutassák fel, majd bánjanak el a Szakadás nyomán elszabadult gonosszal. A megszületése utáni első pár évben az Inkvizíció erőfeszítésit leginkább arra összpontosította, hogy levadássza a nyugati városok közelében garázdálkodó szörnyeket, és elűzze a gonosz szellemeket. Miután ezt a feladatát elvégezte, az Inkvizíció a Templomosokkal szoros együttműködésben azon fáradozott, hogy megszabadítsa a gonosztól a világot. A Templomosok és az Inkvizíció egyesített erejüknek köszönhetően fokozatosan eltávolították, és a városok közeléből az árnyak közé kényszerítették a szörnyek szervezett törzseit. Ám ahogy a Templomosok igyekeztek befolyásukat kifelé, a külső területeken növelni, hogy így növeljék a biztonságot, az Inkvizíció figyelme a gonosz belső gyökerei felé fordult, a gonosz felé, amely már megfertőzte a társadalmat is. Nem csak a gonosz szörnyek váltak az Inkvizíció célpontjává, hanem bármilyen "nem-kívánatos" mágiával megfertőzött lény. A Templomosok szemszögéből nézve különösen érzékeny volt a szituáció. A Harci Irányítók különösen nagy értéknek számítottak a Templomosok legtöbb ellenfele elleni küzdelemben. De persze a Templomosok is megértették, hogy a Hordozók közül nem mind használta jóra az erejét. A mágiahasználó Irányítók már nagyon korán, valamikor a Negyedik Keresztes Hadjárat kezdetén ráébredtek, hogy mágikus erejüknél fogva igen nagy befolyással bírnak a hétköznapi emberekre.. és bár néhány Irányító alázattal és szánalommal visszafogta erejét, többen közülük nem tudtak ellenállni a csábításnak, hogy magukhoz ragadják az irányítást, és uralják, leigázzák az embereket erejük segítségével. Az Úr 1249. évében a Mongolok őrjöngése letarolta Itália nagy részét, az Inkvizíció és a Szent Egyházmegye erődítményét is. Végül a keresztesek képesek voltak visszaszorítani a mérhetetlenül szétaprózódott Mongol hadakat, de sajnos azok addigra már nagyon jelentős károkat okoztak. Bár vitézül küzdöttek, a legtöbb inkvizítor a Mongol hordák áldozatául esett. A néhány túlélő Spanyolországba menekült, hogy ismét létrehozza a szervezetet, de a rend még hosszú évekig nem szerezte vissza korábbi befolyását. A Mongolok visszaverése után néhányan a Hordozók közül még pimaszabbak lettek, különösen amiatt, hogy az Inkvizíció is meggyengült. Ugyanakkor, az első Hordozók gyermekei már szintén kezdték kimutatni mágikus örökségük fizikai jellegzetességeit. E mágiahasználó leszármazottak közül azok, kiknek szülei igazán erős tűz és föld szellemekkel voltak kapcsolatba sylvant néven váltak ismertté, s elementál jellegzetességekkel megfertőzött emberek voltak. Az állatias szellemekkel bíró Hordozók gyermekei feralkin néven váltak ismertté, nagyobbak és fizikumukban jóval erősebbek voltak, mint a normális emberek. Sőt, a demokinek, a pokoli szellemekkel megszállt Hordozók gyermekei is szabadon jártak keltek Európa utcáin. Az új fajok közül sok a hétköznapi emberekét meghaladó képességekkel bírt, s ez bomlasztó hasadékot idézett elő a tisztavérű, és az úgynevezett romlott vérű, korcs fajok között. Az Úr 1260. évére a hatalomvágyó Irányítók szövetsége igen merészen igyekezett megszilárdítani hatalmát. A legerősebb és legarcátlanabb Irányítók némelyike hercegnek és kormányzónak kiáltotta ki magát, s kisebb hercegségeket, provinciákat alapított a nyugati királyságokon belül. Mágikus képességeiket használva befolyásuk terjesztésére, ezek a Hordozók Spanyolország közel negyedét, és Franciaország egy részét is megszerezték 1263-ra. Az Úr 1268. évében a nyugati nemzetek uralkodói, és az Inkvizíció túlélő vezetői meggyőzték a Templomosokat arról, hogy elkerülhetetlen a Hordozók megfékezése, hogy biztosítsák és fenntarthassák a tisztavérű faj vezető szerepét. Az Inkvizíció rendeletek sorát fogadta el, hogy védjék a városlakókat a mágia visszaélései ellen, s hogy megbüntessék azokat, akik illegálisan használják a mágiát. Az Inkvizíció arra használta ezeket a rendeleteket, hogy ezek ürügyén megakadályozza a Hordozók bekerülését Európa uralkodó székeibe. Míg a jó Harci Hordozók közül néhány lojális maradt a Templomosokhoz, elfogadta és megértette az Inkvizíció rendeleteit, sokan mások nem, s nyíltan megtámadták az Inkvizítorokat, megpróbálva visszakövetelni területeiket. Az Úr 1269. évében megalakult a Spanyol Inkvizíció, hogy visszaszerezze Spanyolország Hordozók által elfoglalt földjeit. Az Inkvizíció útjára indította a Rekonkvisztát, mágikus csaták hihetetlen sorozatát, amely polgárháborúba borította Spanyolországot és Franciaországot. A kitaszított Hordozók szörnyű elementál hadakat idéztek meg, míg az Inkvizítorok hatalmas isteni mágiát használtak a rebellisek ellen, s mindez persze hatalmas veszteséget okozott a tisztavérűek és a romlottak között. A Rekonkviszta hat éven át tartott, és 1275-re az Inkvizíció végképp eltörölte a kitaszított Hordozókat. A Templomosokhoz még mindig lojális Harci Hordozók gyorsan elhatárolták magukat az Európa nagyrészét uraló gonosz varázslóktól.. persze az Inkvizíció továbbra is mély gyanakvással szemlélt minden varázslót, s sohasem engedte meg, hogy bármilyen befolyásra is szert tegyenek. Sok-sok év következett, melyek során nem szűntek a Hordozók elleni szigorú vizsgálatok, s még több rendeletet adtak ki, ami még jobban korlátozta a varázslók és a korcs fajok mozgáskörét. Az Úr 1343. évében a Spanyol Inkvizíció dekrétumot hozott, mely szerint bármilyen nem-isteni szellemmel való egyesülés az eretnekség bűnét jelenti. Az üldöztetés elől menekülve, néhány Hordozó, aki korábban még hű volt a Templomosokhoz Angliába menekült, ahol a mágiahasználókkal szembeni korlátozások nem voltak olyan szigorúak. Az Inkvizíció egyértelmű megkülönböztetést tett, amely szerint az isteni szellem által létrehozott mágia elfogadható azok között, akik az Inkvizíció tagjai közé tartoznak. Azok a Hordozók, akik ostobaságukban nyíltan használtak mágiát csakhamar az Inkvizíció rettegett tömlöceiben találhatták magukat, igen kevély eséllyel a menekülésre. Más Hordozók igyekeztek képességeiket kihasználva elrejtőzni, és eltitkolni természetüket, de még ilyen boszorkánysággal sem jártak sikerrel, az Inkvizíció makacsul addig üldözte őket, míg végül horogra nem akadtak. Sose javultak azok körülményei, kik a mágia látható jeleivel születtek, s a korcs fajok tagjaiként az Inkvizíció éjszakai támadásainak, végnélküli próbáknak és vizsgálatoknak voltak kitéve. Végül sok Sylvant, Feralkin és Demokin olvadt be a társadalomba, de akiket láthatóan megjelölt a mágia, legjobb esetben is csak másodrendű lakosként kezelték. Az Úr 1421. évében, mikor a Bukott Szellemek elleni Keresztes Hadjárat még inkább megosztotta a nyilvánosságot a szellemi lények, és a romlott fajokkal szemben, Tomas de Torquemada Főinkvizítor erkölcstelen kampányt indított, hogy megtisztítsa Spanyolországot, Franciaországot, és Itáliát minden varázslathasználótól. Torquemada gyanús varázslók ezreit citálta az Inkvizíció elé, hogy próba elé állítsák őket eretnek mágiahasználat miatt. S míg néhányan a megvádoltak közül valóban Hordozók voltak, sok tévedésből megvádolt ártatlan is szenvedett, s viselte büntetését a vizsgálatok eredményeképp. Több mint egy évszázaddal később az Inkvizíció tevékenysége teljesen a föld alá kényszerítette a mágiahasználókat. Csak néhány őrült varázsló mert nyilvánosan mágiát használni, félve attól, hogy többé soha nem látják őket. Mendemondák szóltak arról, hogy néhány igazán okos varázsló a nagyobb városokban titkos menedékeket hozott létre, ahol a Hordozók biztonságos körülmények között találkozhatnak, de az Inkvizíció éberségének folyamatos fenyegetése teljesen valószerűtlenné tette ezeket e történeteket. Az Arany Horda inváziója (1241) A Nagy Ogedei Kán egy Weichi nevű bukott szellem megkötésével kijátssza a halált. Mivel Ogedei ténylegesen nem hal meg, Batu Kánt nem hívják vissza az európai hadjáratából, mint ahogy az a valós történelemben megtörtént. Az Úr 1241-ik évében Batu erői nyugatra haladnak, megsemmisítve az ellenük felsorakozott seregeket, amelyek egyszerűen nem voltak megfelelően felszerelve a könnyű és gyors mongol lovasság ellen. Nyugat felé folytatva útját Batu szörnyeteg harcosokból álló előőrsöt gyűjt össze - visszataszítóan kegyetlen goblinokat, kik a sötét szellemek és az emberek egyesítésével jöttek létre. Ezek a lények igen gyorsan alkalmazkodtak a mongolok hadviseléséhez, s hamarosan mestereivé lettek az ügyesen elkészített rövid íjjak használatának, miközben fenevadjaik hátán lovagoltak a csatában. Batu Arany Hordája e goblin hordáknak köszönhetően hatalmasra duzzadt miközben széles rendet vágva keresztül haladt Kelet-Európán. Batu előrenyomulása riadóztatta a nyugati civilizációt, amely már egyébként is belefáradt a Vihar Sárkányok ellen vívott harcba. Az Úr 1243-ik évében a Vihar Sárkányok ellen vívott Negyedik Keresztes Hadjárat véget ért, lehetővé téve, hogy a Keresztesek és nyugat erői egyesüljenek kelet haderejével a mongol hordák ellen. A szövetség néhány évre sikeresen lelassította az Arany Horda előrenyomulását, bár Batu erői továbbra is újabb s újabb területeket foglaltak el. Az Úr 1249-ik évében aztán Itáliában sikerrel megállították a Batu Kánt, de előtte még számos itáliai provincia a mongol hordák kegyetlenségének áldozatául esett. A helyzet olyannyira elkeserítő valah, hogy a Szentszék Spanyolországba menekült, ahol azóta is található. Az Úr 1250-ik évében az állandó támadások, a folyamatos lemorzsolódás miatt a mongol erők aztán végleg vereséget szenvedtek, de mindkét oldal iszonyatos veszteségeket szenvedett el. Batu igen okosan a goblin hordákat szórta az európaiak elé, ezzel fedezve visszavonulását. A mongolok épp oly lassan vonultak vissza, mint ahogy megérkeztek, és néhány goblin törzsnek sikerült áttörnie az európai erőket, s lerohanták a nyugati földeket. Ahogy Batu seregét megfutamították, az őrjöngő Kán még több várost pusztított el, irgalmatlanul lecsapva minden olyan nemzetre, amely segítette az európai hadakat. Az őrült menetelés néhány igen jelentős erőt is kitörölt a történelem lapjairól, beleértve Bizáncot, és a Teuton Lovagrendet. Éhínség Európában (1316) A Szakadást követő évtized hatalmas szenvedést hozott Európára. Városok pusztultak el, hatalmas fölfordulás volt az egész kontinensen, s a Szakadás során elszabadult szörnyek hordái megtizedelték Európa népességét. Számos mezőgazdasági közösség romokban hevert, ami élelmiszerhiányhoz és éhezéshez vezetett. Ám ahogy Európa belépett a XIII. századba, az isteni mágia és az alacsony populáció egyensúlyba került a Szakadás hozta pusztítással, s sok helyen az emberiség még egyszer prosperálni kezdett. A változások következtében a legtöbb terülten kevesebb számú, de jóval népesebb város, település alakult ki. Az emberek még vidéken is inkább összegyűltek: a farmerek összefogtak, s közösen zsoldosokat béreltek, hogy megvédjék magukat, a magányosan dolgozó parasztok ugyanis nagyon gyakran soha sem tértek haza. Az embereknek sok helyen jóval rosszabb földeket kellett megművelniük, mint amire szükségük lett volna, s emiatt az élelmiszerárak egyre jobban emelkedtek Európában, s néha-néha nem is volt elég élelem. Igen gyakran a mágiát használták, hogy ellensúlyozzák ennek hatását, s ez a XIII. században idővel népesség robbanáshoz vezetett. Az Úr 1316. évében az Inkvizíció eretnekségnek nyilvánította a mágia gyakorlását - még akkor is, ha azt az élelmiszerhiány elleni küzdelemben végzeték. E rendelet, tekintettel a soha nem tapasztalt népesség növekedésre szörnyű éhínséget okozott. 1316 telére csaknem Európa egész népessége éhezett. A gabona ára igen nagymértékben változott, s sok farmer más, jóval megbízhatóbb jövedelmet biztosító termény felé fordult, ami még jobban rontott a helyzeten. Az Úr 1317. évének tele hasonlóan szegényes volt, s ezt követően az Inkvizíció inkább módosította rendeletét, s engedélyezte a mágia használatot a termelés elősegítésére abban az esetben, ha az az egyház felügyelete mellett történt. Sajnálatos módon azonban a károkat nem lehetett olyan gyorsan orvosolni, s amíg Európa bizonyos részei meglehetősen jól el voltak látva élelmiszerrel, a régió általában véve még majd száz éven keresztül szenvedett az élelmiszerhiánytól. Az Ötödik Keresztes Hadjárat - A Nekromanták fénykora (1336-1389) A Szakadás esztendejét követően a régóta eltemetett fáraók közül többen is visszatértek, hogy visszaszerezzék hatalmukat Egyiptom felett. Egy rövid ideig testvérháború is dúlt a Nílus feltámadott isten-királyai között, ahogy az ősi földjeik feletti uralomért harcoltak. A feltámadt és Egyiptomért küzdő fáraók közül aztán sokan megtértek a túlvilágra, és néhányan közülük Afrika déli vidékeire vonultak vissza, hogy ott építsék fel új birodalmukat. Három évtizedig tartó háborúskodás után Egyiptom végül békét kötött a II Ramszesszel, átengedve a teljes Nílus-vidék feletti uralmat. Egyiptom hatalmának hosszú indáival kinyúlt Afrika többi része felé is, egyre jobban kiterjesztve befolyását, s az így kialakult hatalmi rendszer egy évszázadon keresztül fenntartotta a békét. Az Úr 1390. évében egy csoport nagyhatalmú fekete mágus ellopta a fáraóktól az Élet és Halál titkait tartalmazó mágikus fóliánsokat. A Holtak Könyve a halál, és a másvilág mágiáját, a nekromancia művészetét részletezte. A könyv tanulmányozását követően a Nekromanták az ősi rituálék elferdítésével sötét és gonosz szellemeket kötöttek a holttestekhez, tudatlan élőholtak armadáját hozva létre. A népes főváros, Alexandria ellen intézett közvetlen első támadásukkal a Nekromanták megtizedelték a felkészületlen és óvatlan egyiptomi hadakat. A város felégetését követően az elesett városlakók és harcosok feltámadtak, továbbnövelve az élőholtak borzalmas seregét. Alexandria az élőholtak városává vált, s ez lett a Nekromanták nemzetének székhelye. A következő években Afrika népei sorról-sorra elbuktak a Nekromanták egyre növekvő hadserege ellen, amely végül már egész Észak-Afrikát uralma alatt tartotta. Ahogy az élőholtak Délkelet-Európában és a Közel-Keleten előre nyomultak, elkerülhetetlenné vált, hogy az Ottomán Birodalom és Szaladin Lovagjai egyesítsék erőiket, és szembeszálljanak a területükre behatoló ellenséggel. Az első támadást 1418. tele hozta el, s az elkövetkező néhány évben, a Birodalom és Szaladin Lovagjai fokozatosan területeket vesztettek a lassan haladó élőholt horda ellen. Az Úr 1428-ik évének elejére a Nekromanták masszív csontbárkáikkal kiterjesztették terror hadjáratukat a Mediterraneumra is, közvetlenül támadva az európai nemzeteket is. S míg az élőholt seregek szerte a világon az emberi erők ellen harcoltak Ázsia, Afrika és Európa földjén egyaránt, a Nekromanták legerősebb élőholt teremtményeiket elküldték, hogy megkeressék a Templomosok, és Szaladin Lovagjai által elrejtett és védett kegytárgyakat. Az Úr 1431-ik évében az egyik élőholt hadsereg már nagyon közel járt a sikerhez, majdnem megszerezve az egyik szent relikviát Dél-Franciaország egy titkos kriptájából. A Templomosok és Szaladin Lovagjai bátran küzdöttek, de az élőholtak hordái megfékezhetetlenül özönlöttek a kripta földalatti csarnokaiba. Mikor már minden remény veszni látszott, a lovagok engedélyezték egy titokzatos Szaladin Rendi lovagnak, hogy megidézzen egy igen erős védőrúnát. A varázslat hosszú időre lezárta a kriptát, oly módon, hogy megakadályozta az élőholtakat abban, hogy a szent ereklyével elhagyják a sírboltot. Nem sokkal ezt követően a felmentő sereg is megérkezett, de a kripta azóta is e mágikus pecsét védelme alatt áll. Sok-sok évvel később a Templomos Lovagokon kívül már senki nem emlékezett a kripta pontos helyére, bár a csapdába esett lovagok hősiessége soha nem merült feledésbe. Az Úr 1435-ik évében az Inkvizíció megfordította a háború állását, azzal, hogy őmaga is alkalmazta az úgynevezett isteni mágiát, amelynek erejét közvetlenül a szent ősök szelleméből eredeztették. Az Inkvizítorok felfedezték, hogy ez az isteni erő képes megállítani, sőt egyenesen megsemmisíteni az élőholtakat. Az Inkvizítorok - hogy segítsék az élőholtak kipusztítását - titokban utasításokat adtak olyan fegyverek készítésére, melyeket ezzel az isteni varázzsal ruháztak fel. Az Inkvizíció, a nyugati és keleti hadak szövetsége, a keresztesek vezetésével visszaszorította a nekromantákat Észak-Afrikába, és megtisztította a Földközi tenger medencéjét az élőholtak tengeri hadaitól is. Az Inkvizíció és a Templomos Lovagrend fáradhatatlanul levadászta és megsemmisítette az utolsó nekromatát is, ezzel biztosítva, hogy e fekete mágiát soha többé senki se használhassa. Az Úr 1449-ik évében a lovagok megölték az utolsó nekromantát is, Lord Amonsil-t.. és bár a száműzött fáraók ártatlanok voltak a nekromanták által elkövetett bűnökben, az Inkvizíció természetellenesnek tekintette őket, és könyörtelenül végzett velük, lehetővé téve az Ottomán Birodalomnak, hogy megszerezze Észak-Afrika irányítását. Még mindig megmaradt néhány élőholt sereg szerte a világon, sötét erdőkben, régi temetőkben és sírokban bujkálva, de csak néhányan merészelik a nekromancia tiltott és elveszett művészetét gyakorolni. A Fekete Halál (1347) A pestis 1346-os mongol invázióval jutott be Ázsiából Európába. A mongol hódítók, már maguk is fertőzöttek voltak, s Kaffa városát vették körül ostromgépeikkel. Hogy a kellemetlen helyzetből a legjobb eredményt érjék el, saját pestises halottaikat lőtték át katapultokkal a falak felett. A genovai kereskedők pánikba estek, s visszahajóztak Szicíliába, magukkal cipelve a Fekete Halált. Az éhínség, és a túltömött városok ideális táptalajt biztosítottak a pestisnek, elterjedt az egész kontinensen, kipusztítva az emberi népesség közel harmadát. Mindezek közben, az Inkvizíció keményen tartotta magát 1343. évben meghozott dekrétumához, mely megtiltotta a szellemekkel és más lényekkel való mágikus egyesülést. Sok Hordozó, aki csak azért jelent meg a bíróság előtt, hogy engedélyt szerezzen gyógyító mágiája használatára, egyszerűen börtönbe került, vagy még rosszabb helyzetben találta magát. Az Inkvizíció tagjai, akik isteni erőt hordoztak vagy túlságosan elfoglaltak voltak, vagy nagyon lekötötte őket azon kóbor Hordozók felkutatása, akik segítettek az embereknek.. ennek köszönhetően az egyszerű lakosok hullottak, mint a legyek. Meglehetősen ironikus volt ugyanakkor, hogy a kevert vérűek jóval ellenállóbbnak bizonyultak, s míg a tisztavérűek meghaltak körülöttük, az elfajzottak száma egyre gyarapodott. 1347 és a XIV. század vége között a pestis még többször is lecsapott Európára. S míg a kevert vérűek születése csak egy kis hányadot tett ki ebben az időben a teljes népességre vetítve, a XV. század elejére már épp elég kevert vérű élt ahhoz, hogy az emberi vérvonal eme variációi saját nevet kapjanak a köznyelvben, melyek a következők: feralkin, demokin, sylvant. Jean D'Arc (Joan of Arc) hadjárata (1429-1433) Normandia és Bretagne elsüllyedése csak kis hatással volt Franciaországra. Az ország lényegében feudális tartományok laza gyűjteménye volt, melyek engedtek a királyi szónak és az elveszett területek többsége abban az időben nem a francia koronához tartozott. Anglia, Burgundia és a Spanyolország közti vita, éppúgy mint a különféle ellenségek támadásai a XIII. és XIV. század folyamán, egyaránt a királyi területek folyamatos csökkenését eredményezték. Míg Franciaország néha-néha képes volt befolyásának kiterjesztésére, az 1400-as évek elejére, a 100 Éves Háború ideje alatt Észak-franciaország az angolok irányítása alá került, Dél-franciaország pedig kisebb, különálló hercegségekre szakadt, amelyek csak igen kis mértékben voltak hűségesek királyukhoz. Az éhezés és a pestis jóval nagyobb vámot szedett a királyságban, mint szomszédaiban, s a folyamatos háborúk nagyon leterhelték a népet. Mikor az Úr 1422. évében VII. Károly elfoglalta a trónt, Franciaországban már régóta nyugtalanság uralkodott. A dolgok még rosszabbra fordultak, ahogy délen és keleten feltűntek az egész Európát fenyegető nekromanta seregek. Az Úr 1429. évében, mikor már úgy tűnt, hogy Franciaország még maradék európai fennhatóságát is elveti, egy fiatal lány, Jean D'Arc audienciát nyert Károly királynál. Meggyőzte az uralkodót, hogy nevezze ki parancsnokának, egyik serege vezetőjének. Ez nem lett volna könnyű feladat egy férfinak, vagy nőnek sem, de azt beszélték, hogy Jeant egy mérhetetlenül nagy erejű isteni szellem szállta meg. Különböző feljegyzések is leszögezték, hogy maga Jeanne is azt állította, a szellem beszélt hozzá - s hogy erejével, képes lesz másokat is megigézni. Jean csakhamar teljes hatalomhoz jutott, s végigsöpört Franciaországon, egyik kezében karddal, másik kezében lobogóval. Stratégiai, és hadvezetési képességei figyelemre méltóak voltak, s egy éven belül katonái, de a népesség jelentős része is szentként tekintett rá. A serege egyre jobban nőtt, ahogy újabb és újabb területeket szerzett vissza a koronának - bár meg kell jegyeznünk, a legtöbb régiót könnyedén el lehetett foglalni az Ötödik Keresztes Hadjáratnak köszönhetően. Az Úr 1431. évére visszaszerezte az északi és déli területeket, sőt, még Párizst is visszafoglalta. A francia királyi hatalom még egyszer kiteljesedett a mediterraneumtól Guienne-ig, és északon Flandriáig. 1431 végén a Szűzt az Inkvizíció lényegében lefogatta és bíróság elé citálta. A per már csak azért is figyelemre méltó volt, mert Jeanne egyáltalán nem akart védekezni, s mégis derekasan helyt állt, s végül felmentették. Különös egybeesés, hogy a kérdező bírák mindegyike egy éven belül megőrült a tárgyalás lezárást követően. Jeanne és serege az Úr 1432. évében új célt keresett magának, s csatlakoztak a nekromnaták ellen vívott Ötödik Keresztes Hadjárathoz, épp abban az időben, mikor az élőholtak hordái végigdúlták Franciországot a relikviák után kutatva. Jean és élenjáró harcosai az élőholtak hatalmas seregével csaptak össze Dél-Franciország egy barlang rendszerében, ahol egy relikviát rejtettek el. Azt beszélik, hogy a hatalmas seregek, és az élőholtak mágiával felruházott erői végül a barlang beomlásához vezettek, megölve Őt, és emberei maradékát. Jeant halála Franciország lakóinak szemében mártírrá tette, s a nép továbbra is támogatta a francia seregeket. A francia haderők kulcsszerepet játszottak a nekromanták visszaverésében, majd folytatták a francia területek konszolidációját. A francia nemzet visszatért a világtörténelem színpadára, s a francia emberek a történelemben először egyesültek királyuk irányítása alatt. Keresztes Hadjárat a Bukott Szellemek ellen (1461-1464) A hosszú ideig tartó és meglehetősen terhes Keresztes Hadjáratok sorozata után Európa népei az Inkvizíció erejéhez és vezetéséhez fordultak a stabilitás megszerzése és biztosítása érdekében. A kontinentális Európa uralkodói ugan még bírták címeiket, de legnagyobb megrökönyödésükre ráébredtek, hogy az igazi hatalom, a hit és az emberek befolyásolása az Inkvizíció kezébe került. Itália, mely részekre és frakciókra szakadt a pusztító mongol invázió után az Inkvizíció segítségével megtalálta az egységet, s lényegében az Inkvizítorok által vezetett érett teokráciává vált az 1400-as évek elejére. Miután a nekromanták jelentette fenyegetést semlegesítették, a Lovagrendek visszatértek saját területeikre, hogy segítsék a városok újjáépítését, míg az Inkvizíció arra törekedett, hogy megalapozza megkérdőjelezhetetlen hatalmát. Mindazok, akik az Inkvizícióval ellen szónokoltak, azt kockáztatták, hogy eretneknek bélyegzik őket. Az Úr 1461. évében a spanyol kormány egy megbecsült hivatalnoka is abban a helyzetben találta magát, hogy mágia gyakorlásával gyanúsították meg, s rabként az Inkvizíció elé citálták. A rab megátkozott négy Inkvizítort, és ellenállt mindennek az ördögűzés szertartása alatt, emberfeletti kitartásról téve tanúbizonyságot, s egyfolytában valamilyen ősi nyelven beszélt, hogy megzavarja vallatóit. Néhány napot követően a négy Inkvizítorból kettő összerogyott a kimerültségtől. A harmadik térdreesve imádkozni kezdett valami idegen istenséghez, miután a rab megkérte, hogy személyesen beszélhessen vele, mivel gyónni akart. Mikoron a többi Inkvizítor visszatért, úgy találták a vallatót, hogy valamit habogott a "Bukott Szellemekről", miközben a rab ott kacagott a háta mögött.. Képzett püspökök és magas rankú Inkvizítorok érkeztek, hogy megvizsgálják a férfit, s mindegyikőjüket egyformán dühítette a rab nyílt ellenségessége, s kiegyensúlyozott, öngyógyító magatartása. Bár az Inkvizítorok továbbra sem jártak sikerrel az ördögűzésben, a férfi büszkén beszélt a régmúlt korokról, mikor a Bukott Szellemeket még démonként ismerték a régi vallásokban. A hinduknak ők voltak a daityak, a perzsáknak a devák, a buddhisták úgy ismerték őket, mint az éhező pretak, a zsidók pedig Asmodeusnak hívták a Bukott szellemek egyikét, míg a keresztények Lucifert félték leginkább. Bár az első Bukott Szellem végső kihallgatásának hivatalos feljegyzéseit soha nem hozták nyilvánosságra, széles körben azt rebesgették, hogy a Főinkvizítor személyesen is meglátogatta a Bukott Szellemet, s ő zárta le a vizsgálatot. Néhány történész feljegyezte, hogy Torquemada megidézett és megigézett egy isteni szellemet, azt, aki már a múltban is számtalanszor szembekerült a Bukott Szellemmel. E történészek szerint Torquemada napokig nem hagyta el a kínzókamrát, de végül sikerrel járt az ördögűzésben. A szóbeszéd szerint Torquemada mélyen az Inkvizíció kazamatáiban, örök rabságba börtönözte a Bukott Szellemet, hogy a gonosz ne tudjon mégegyszer megrontani valakit. Egy héttel a spanyolországi incidens után széles körben híre ment a Bukott Szellemmel történt esetnek. Általánossá vált a vélemény, hogy ilyenféle démoni erők beférkőztek más királyságok kormányaiba is. Az Inkvizíció széles körű hadjáratba kezdett, hogy kifürkéssze, a hatalom közelében levő emberek közül lehet-e más is, akit megszállt egy Bukott Szellem. Az ezt követő hisztéria megbénította Európa fővárosait, mivel az Inkvizíció megtiltotta az utazást és a kereskedelmet a városok között. A közösségek egymás ellen fordultak, és ártatlanok százai, vagy még inkább ezrei kerültek az Inkvizíció meglehetősen durva kihallgatása elé. Az Úr 1463. évében az Inkvizíció követeket küldött Londonba, hogy bizonyítva lássa az angol monarchia szentségét. Mikoron az Inkvizítorok kihallgatást kértek Elizabethtől, lehetővé tették számukra, hogy találkozzanak Őméltóságával testőrei körében. Bár az összetűzés minden részlete nem ismert, az bizonyos, hogy az Inkvizítorok megkíséreltek valami felületes vizsgálatot végrehajtani a királynőn. Ezen megsértődve Elizabeth halálra ítélte az Inkvizítorokat. Az incidens súlyosan megsértette Anglia és az Inkvizíció kapcsolatát, s a két hatalalom közt majdhogynem háború tört ki. Szerencsére az Úr 1464. évében a diplomaták sikerrel jártak, s meglehetősen bizonytalan béke állt elő. Ugyanebben az időben az Inkvizíció visszafogta a Bukott Szellemek felkutatására tett erőfeszítéseit. Bár túl sok sötét lényt találtak az emberek városainak árnyai közt megbújva, nem találtak bizonyítékot arra, hogy Európa kormányait más rettegett Bukott Szellem is megfertőzte volna. A keresztes hadjárat sikere csak az okozott hisztéria nagyságán, és az azt megszenvedő ártatlanokon mérhető le. Míg a Bukott Szellemek elleni Keresztes Hadjárat véget ért, Anglia és az Inkvizíció kapcsolata helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Az angolok és spanyolok egyaránt nagyszabású hajóépítésbe fogtak, hogy megvédjék a kereskedelmi útvonalakat, s megvédjék tengerentúli érdekeltségeiket. Az évek során, kisebb-nagyobb csetepaték mindig előfordultak, folyamatosan táplálva az elédetlenség tüzét mindkét oldalon. Az Úr 1587. évében a spanyol és angol erők közti tengeri csata súlyos veszteségeket okozott a spanyoloknak, számos befolyásos Inkvizítor, és spanyol nemes odaveszett az ütközetben. S ellentétben a száz évvel azelőtti konfliktussal, nem küldtek egymásnak diplomatákat, hogy megelőzzék a háborút. Egy évvel később, napjainkban, 1588-ban, jól ismert mindenki előtt, hogy az Inkvizíció hónapokat töltött hogy felkészüljön az elkerülhetetlen konfliktusra, amely a szerencsétlen Hatodik Keresztes Hadjáratból ered. Amint az Inkvizíció hosszú tételeket készít elő, melyben az Anglia ellen felhozott eretnekséggel kapcsolatos vádakat taglalja, a Spanyol Armada egyre inkább nő, a történelem legnagyobb flottájává válva. Expedíció az Új Világba (1492) Míg a keresztesek a sötétség hadai ellen harcoltak a nyugati uralkodók annak keresték a módját, hogyan építhetnék újra a civilizációt. Mások, még ambiciózusabb királyok, azt kutatták, hogyan tudnák hatalmukat az egész földkerekségen elterjeszteni. A XV. században Spanyolország hajósokat küldött ki a tengerek, óceánok felfedezésére, hogy új hajózási utakat keressenek. Az egyik ilyen felfedező, Kolumbusz Kristóf 1492 augusztusában bontott vitorlát, s alig élte túl szívszaggató útját keresztül az áruló Atlanti Óceánon. Végighajózott a Hispaniola északi partjain, majd 1493-ban visszatért Spanyolországba, beszámolva a Királynak az Új Világ törzseinek erejéről és gazdagságáról. Ferdinánd király lenyűgözve a felfedezéstől, 1493-ban Kolumbusz második útját is finanszírozta, s még egy kis sereget is adott neki, hogy egy telepet alapíthasson az Új Világban. Kolumbusz flottája végül - eltérítve egy szörnyű vihartól - Észak-Amerikában kötött ki. Kolumbusz arra utasította seregét, hogy a mindent ellepő dzsungel kiirtásával alakítsák ki Spanyolország első települését, Isabela-t. Két héttel később, a kontinens bennszülött törzsei, iszonyatos hüllőszerű lényeken lovagolva lerohanták és lemészárolták a kolóniát, s megölték Kolumbuszt is seregei javarészével. A néhány túlélő 1494-ben érkezett vissza Spanyolországba, elmesélve rémisztő történetüket. A szent elhatározástól fűtve, hogy megszelídíti e vad földeket, Fülöp több konkvisztádort is támogatott, hogy felfedezzék, és Spanyolország számára meghódítsák az új területeket. Az egyik ilyen konkvisztádor Hernán Cortez valah, aki egy egész hajóhadat kapott, hogy leigázza az új világot. Az első expedíciójának eredményeképp, Cortez megvetette a lábát Mexico déli részén, s megismert egy igen hatalmas és erős népcsoportot, az aztékokat, amely a jelentések szerint elképesztő gazdagsággal bírt. Cortez visszatért Spanyolországba az Új Világ kincseivel, s még több csapatot, és támogatást kért, hogy megtámadhassa az aztékokat. Az Úr 1521. évében Cortez nagyobb flottát kapott, s visszahajózott az Új Világba, hogy egyesítse erőit. Más törzsekkel, az aztékok ellenfeleivel szövetkezve Cortez titokban az ellenfél fővárosa, Tenochtitlan ellen vonult. Amint Cortez felállította seregeit az ostromra, az aztékok a nyugati szemek előtt ismeretlen rémségeket szabadítottak el. Hatalmas szárnyas kígyók kúsztak elő a városból, megsemmisítve a spanyolok ostrom gépeit, s az ősi azték Istenek is megjelentek a tüzes harcosok között, elnyelve a behatolókat. Maga Cortez is súlyosan megsebesült a csatában, s egyetlen sérült hajóval tudott visszamenekülni Spanyolországba. Cortez seregének keserű veresége volt az utolsó írásos feljegyzése annak, hogy az európai haderők támaszpontot akartak kiépíteni az Új Világban. Pillanatnyilag Hernán Cortez, megcsonkítva és elszegényedve még mindig azzal próbálkozik, hogy támogatót találjon az Új Világba induló újabb expedíciója számára.. persze először súlyos adósságait kellene rendeznie. Nostradamus próféta (1555) Az Úr 1534. évében egy szellem csatlakozott Michel de Notredame-hoz, Nostradamushoz, egy dél-franciaországi fizikushoz. Nostradamus nemsokára ismétlődő és különös víziókat látott, álmokat a múltról és a jelenről, s előérzetei támadtak az eljövendő dolgokról is. Az álmok és a víziók egyre jelentősebbek lettek, ahogy az évek teltek, s a Nostradamus látta jövőbeni dolgok közül egynéhány az idő folyásával már múlttá is lett. Franciaország-szerte elterjedt, hogy Nostradamus egy szent látnok, egy próféta, aki képes megjósolni a jövőt. 1550-ben Nostradamus Salon-de-Provance-be költözött, s megkezdte próféciái papírra vetését, majd öt évvel később befejezte "Évszázadok" című művét, a könyvet, mely megközelítőleg 900 előérzetet tartalmazott. A könyvből csak néhány példány forgott közkézen Franciaországban, de mindenfelé mendemondák kezdtek terjedni, hogy a próféciák egy katasztrófát részleteznek, amely a civilizáció létét fenyegeti, egy olyan katasztrófát, amely vetekszik a Szakadás által előidézett pusztítással. Hogy megelőzze a pánikot, az Inkvizíció veszélyes eretneknek minősítette Nostradamust, s az Évszázadok minden példányát megsemmisítette. Az Inkvizíció egész Franciaországot átfésülte a prófétáért, de soha nem akadtak a nyomára. Az Inkvizíció úgy vélte, hogy Nostradamus 1587-ben elpusztult. A látnok egyik legtitokzatosabb próféciájában Nostradamus megjósolta, hogy eltűnik majd a halandók világából, hogy csatlakozzék a szellemekhez.. de ezt a jóslatot a legtöbb bölcs saját halála jóslataként értelmezte. Fordította / írta: Kwish 2003.09.04. |
