Főoldal
Bard's tale
Dragon Age
Gothic 3
KotOR
KotOR 2
Kult
Lionheart
NWN 2
The Fall
The Roots
The Witcher
Titan Quest
ToEE
Általános
Jellemzők
Rendszerspeci

Világ
Mitológia
Gothic I
Gothic II
Területek
Csoportok

Háttérinfók
Értékelések
Előzetesek
Interjúk
Így készült

A GOTHIC II TÖRTÉNETE

Az egyszerű bűnözőből felemelkedett hős legyőzte az Alvót, és ezzel megmentette a világot. A kupola a bányavölgy körül leomlott. Az egykori rabok kiszabadultak, s elözönlötték Khorinis környékét. A király elküldte bátor lovagjait, hogy segítsék a helyi milíciát a szökevények kézre kerítésében, ám az orkok s Beliar erői gyülekeznek. A Bányavölgyben ostrom alá vették a várat, s az ott lévő lovagok csapdába estek. A lovagok másik része a városban maradt, hogy védje azt valamint az egyetlen hajót, amivel el lehet hagyni Khorinis szigetét. Onar - a leghatalmasabb földesúr - felbérelte az egykori fegyenceket, akik így az ő zsoldosai lettek. Lee vezetésével ellenszegülnek a Király akaratának, s a város megtámadását tervezik. A helyzet súlyos és kétségbeejtő, ám koránt sem annyira, mint hősünké. Nagy árat kellett fizetnie az Alvó elpusztításáért. Az Alvó temploma összeomlott s ő ott fekszik a romok alatt étlen-szomjan hetek óta. Csak a páncéljából szivárgó természetfeletti erő tartja életben, habár ő már csak a halált és az elmúlást várja. Ám ekkor hirtelen ellenállhatatlan hívás lesz úrrá gondolatain. Teste atomokra szakad s a következő pillanatban ott találja magát Xardax tornyában. Legyengült és sokat felejtett, ám életben van. Visszatért!

Első fejezet : A fenyegetés
A történet Xardax tornyában folytatódik. Sikerült ránk lelnie és visszahoznia az Alvó templomából. Elmondja, hogy régi erőnket elvesztettük ám később még visszaszerezzük, s hogy időközben rengeteg dolog történt. Az Alvó halála előtti utolsó pillanatban még megszólította a sötétség seregeit: Jöjjetek! - és ők eljöttek. Sárkányok és orkok jelentek meg, hogy elpusztítsák az embereket. A háború immáron elkerülhetetlen, ám minden gonosz egyelőre Khorinis szigetére öszpontosúl, úgyhogy itt a cselekvés ideje. Khorinis városába kell mennünk, hogy megszerezzünk egy nagyhatalmú medált: Innos szemét, amely képes szóra bírni a sárkányokat, és így megtudhatjuk mesterük hollétét. Miután informálódtunk a kialakult helyzetről irány a város. Útközben azonban még találkozunk rég nem látott cimboránkkal: Lesterrel. Ő elmondja, hogy az Alvó testvériség tagjai a kupola leomlása után megőrültek és elrohantak a sötétség felé. Valószínűleg ő maradt egyedül életben. Sajnos másik három barátunkról (Gorn, Diego, Milten) nem tud semmit. Elküldjük Xardaxhoz, hogy meséljen el mindent, amit tud, mi pedig folytatjuk tovább az utunkat a város felé. Az őrök akadékoskodó kérdésein átjutva újabb problémával szembesülünk. Lord Hagen a felsővárosban tartózkodik, és nem mehet be hozzá semmiféle jöttment ember az utcáról. Három lehetőségünk van: (1) beállunk a helyi milíciában ahonnét idővel felküzdhetjük magunkat a lovagok soraiba; (2) Innos szent papjai, tűzmágusok leszünk, ugyanis nekik nem mer parancsolni senki; (3) csatlakozunk régi cimboráinkhoz, s a zsoldosok békeüzenetét (amelyet természetesen nem fogadnak el) hozzuk el a lovagoknak, és így Hagen színe elé kerülünk. Mindhárom út igencsak eltérő, ám végül mindenképp sikerül beszélnünk a lovagok vezetőjével. Hagen valóban tud Innos szeméről, amit a kolostorban őriznek, de a sárkányok létezésében nem hisz. Mivelhogy rég elvesztették a kapcsolatot a Bányavölgyben ragadt lovagokkal alkut köt velünk. Mi elmegyünk a Bányavölgybe, megkeressük Garondot az ottani lovagok fejét, és ha valóban vannak ott sárkányok, akkor bizonyítékot hozunk róla. Ezért az ”apróságért” hajlandó odaadni a szemet.

Második fejezet : Visszatérés a kolóniába
Lord Hagen meghatalmazásával átjutunk a lovagokon, kik a Bányavölgy bejáratát őrzik. A látvány megdöbbentő. Az egykor zöldellő és erdőkkel borított táj most csupasz és kietlen, s mindennek tetejében hemzseg az orkoktól. A várat szoros ostromgyűrű zárja körül, ám hősünknek sikerül rajta áthatolnia. A várban találkozunk Miltennel és tőle tudjuk meg, hogy másik barátunk, Gorn a várbörtönben raboskodik. Súlyos összeg kifizetése után azonban szabadon láthatjuk barátunkat, így ő és Milten visszamehetnek Khorinisbe. A trónteremben találkozunk Garonddal. Elmondja, hogy a várat megtámadták a sárkányok, ám az ezt igazoló levelet csak akkor állítja ki, ha megoldunk neki egy ”apró” feladatot. A bányászokkal elvesztették a kapcsolatot, ám mindenképpen tudatnia kell Hagennel, hogy mennyi ércet sikerült kibányászni. Így hát miénk a feladat: összesen négy bányát kell megtalálnunk, és jelentenünk, hogy hogyan áll az érctermelés. Sajnos a bányák nagy részét el kellett hagyniuk az embereknek a folyamatos ork támadások miatt ám az egyik menedékhelyen rálelünk Diego barátunkra. Barátságos hátba veregetések után ő Khorinisba megy, mi pedig vissza Garondhoz. A bányákról tett jelentésünk után odaadja a sárkányok létezését bizonyító levelét, mi pedig sietünk vissza Khorinisbe.

Harmadik fejezet: Innos szeme
Khorinisba menet sötét köpönyeges ember állja az utunkat. Ő a kutatók egyike. A kutatók hajdan az Alvó testvériség tagjai voltak, ám a kupola leomlása után őrület szállt rájuk. Most már Beliar szolgái és egyetlen céljuk, hogy elpusztítsák Innos kiválasztottját. Miután elpusztítottuk a kutatót, találkozunk Lesterrel, aki elmondja, hogy távollétünk alatt a gonosz erői felbukkantak, rájöttek, hogy hősünk Innos kiválasztottja, és a kutatók szinte ellepték Khorinis szigetét. Nincs vesztegetni való időnk, azonnal meg kell szerezni Innos szemét. Hagen azonnal el is küld minket a kolostorba, ám Pyrokar a tűzmágusok vezetője újabb rossz hírrel fogad minket: Pedro az egyik tanonc elárulta őket, ellopta a szemet és eltűnt az erdőben. Hosszas keresgélés után rálelünk a szemre, ám elkésünk. A szemet az orrunk előtt pusztítják el a kutatók, így vihetjük vissza az élettelen tárgyat Pyrokarnak. Ő Vatras tanácsát kéri, akinek van egy mentő ötlete. A három isten képviselőjének segítségével visszaadható a szem ereje. Így Xardax, ki Beliart; Pyrokar, ki Innost; Vatras, ki Adanost képviseli sikeresen helyrehozzák a szem erejét.

Negyedik fejezet: Sárkányvadászat
Itt az idő, hogy végre kipróbáljuk a szem erejét! Innos szeme képes uralkodni a sárkányokon egy bizonyos ideig, s ez alatt mi sikeresen kikérdezhetjük őket mesterük hollétét illetőleg. Nem egyedül vágunk neki a kalandnak, a zsoldosok közül is jó néhányan felcsapnak sárkányvadásznak, akik szívesen segítenek a nemes fenevadak lemészárlásában megfelelő mennyiségű arany leperkálása után. Összesen négy sárkányt pusztítunk el, kiktől megtudjuk, hogy kérdéseinkre az Irdorath csarnokai című könyvben lelünk választ.

Ötödik fejezet: A legénység
Visszatérünk Xardax tornyához, ám ott csak Lestert találjuk. Megtudjuk, hogy Xardax néhány napja eltűnt, ám oly előrelátó volt, hogy tudta mi bizony az Idorath csarnokai című könyvet keressük, így el is küldte a jelszót, mellyel kinyithatjuk a könyvet. Pyrokar engedélyével bebocsátást nyerünk a kolostor privát termeibe így megtaláljuk a könyvet, egy hajózási térképet s megtudjuk, hogy Irdorath szigetére kell hajózunk, hogy megküzdhessünk a legfőbb gonosszal. Ehhez természetesen hajóra és legénységre lesz szükségünk. Ez utóbbi könnyű feladat, lévén négy legjobb barátunk: Milten, Gorn, Diego és Lester szívesen velünk tart valamint jó néhány khorinisi is, akik szeretnének elmenni a szigetről pl.: Lee, Vatras vagy akár Cor Angar aki annak ellenére, hogy szekta tag volt sikeresen megúszta a ”kutatóvá válást”.
Lovagként és Tűzmágusként nagy befolyásunk miatt sikerül megszereznünk a hajót, de némi mellékküldetés elvégzése után, sárkányvadászként (zsoldos) is megszerezhetjük. Ha megtaláltuk az alkalmas kapitányt is, horgonyt fel és irány Irdorath szigete!

Hatodik fejezet: Irdorath csarnokai
Irdorath szigete hemzseg az orkoktól, ám mialatt megpróbálunk bejutni a csarnokokba, az embereink mindent megtesznek a hajó védelme érdekében. Hamarosan elérjük az ork ezredes táborát és őt legyőzve végre rálelünk az áruló Pedrora. Kiderül, hogy nem is olyan rossz a fickó, csak nem bírt ellenállni az ellenség tudatbefolyásolásának. A hajón majd elmesél mindent, mi azonban most tovább haladunk és rálelünk Feodaronra az ötödik és eddigi leghatalmasabb sárkányra. Őt legyőzve végre elérjük a kulcs mesterét, a próbáját kiállva pedig beléphetünk Irdorath csarnokaiba. Itt megküzdünk a sötétmágussal s elvesszük tőle a hatalom szemét, melynek segítségével feltárul előttünk az utolsó kapu. Odaát Beliar kiválasztottja, egy élőhalott sárkány vár, ki felett véres harcban diadalmaskodunk. Ekkor azonban a semmiből megjelenik Xardax. Egy furcsa varázslatot hajt végre a sárkány élettelen testén, majd mielőtt beszélhetnénk vele, eltűnik a szemünk elől. Mi visszamegyünk a hajóra s kiadjuk a parancsot a horgony felszedésére. Megpihenünk a kabinunkban, ám ekkor egy ismerős hangot hallunk a hátunk mögött: ”És az ember elpusztította a szörnyet”. Igen Xardax az. Elmondja, hogy elvette az élőhalott sárkány erejét és így ő lett Beliar kiválasztottja. Azonban nem vagyunk ellenségek, mivel ő nem hallgat Beliarra, ahogyan mi se Innosra többé. Egy dolog azonban biztos: Mi még találkozunk! Hősünk tehát a kontinens felé veszi útját barátaival s csak a jövő a megmondhatója miféle kalandokat kell még kiállnia az orkok által uralt birodalomban.



GOTHIC II XP - A HOLLÓ ÉJSZAKÁJA
(A kiegészítő cselekménye az első és második fejezetben játszódik, (azok közül is inkább a másodikban) a harmadik fejezetre elfogynak a küldetések így ez a játék további részét, illetve a befejezését semmilyen módon nem változtatja meg.)

Miután Xardax megment minket s elmondja a kialakult helyzetet, megtudjuk, hogy a sárkányokon kívül még egy veszéllyel szembe kell néznünk. Beliar egyik kiválasztottja Raven (Holló) Jarkhendarba ment. Itt található egy ősi Adanos templom amelyet már századok óta nem háborgattak, azonban Raven megszerezte az uralmat a templom őrei felett s kit tudja milyen aljas tervekre készül még.

Természetesen elpusztítása a mi feladatunk. Khorinis környékén különös emberekkel találkozunk: kalózokkal, illetve vízmágusokkal, valamint futáraikkal. A vízmágusok megpróbálnak átjutni Jarkhendarba, ez azonban csak egy portál segítségével lehetséges, amit egyelőre nem sikerült kinyitniuk. Mivelhogy ők a kulcs Jarkhendarba megpróbálunk bejutni a víz körébe. Vatras azt kéri beszéljünk Hagennel, mivel őt aggasztják a sárkányokról szóló hírek. Ha ezt megtesszük neki - és elvégzünk néhány küldetést - már tagjai is vagyunk a víz körének.

Khorinisban eközben furcsa események történnek. Folyamatosan tűnnek el az emberek, és senki nem tud róluk semmit. Kalandjaink során találkozunk Greggel aki a kalózok kapitánya. Ő és legénysége hajótörést szenvedett Jarkhendarba, ő épp csak egy banditát jött megölni Khorinisba. Mivel rendes fickó, segítünk neki és a halott bandita zsebében egy érdekes levélre lelünk. Megmutatjuk Vatrasnak és megtudjuk, hogy az embereket elrabolják Khorinisből és Raven bányájába szállítják. Mindenképp át kell jutnunk Jarkhendarba és a vízmágusok tudják is ennek a módját...

Khorinisban furcsa kőkörök vannak, őreiket legyőzve pedig kulcsdarabokat szerzünk, melyeket összerakva át tudunk jutni Jarkhendarba. A vízmágusok megnyitják a portált, téged pedig készségesen előre küldenek, mint próba nyuszit. Szerencsére jól sül el a dolog és épen és egészségesen megérkezünk Adanos ősi templomának romjaihoz. Saturas és társai nem igazán szívlelnek téged, emlékeznek még rá, mit tettél a Bányában az ércükkel, de mivel Vatras megbízik benned és ők úgysem érnek rá ilyesmire, kiadják a feladatot, hogy épülj be Raven emberei közé, tudd meg mire készülnek és ha kell öld meg Ravent.

Jarkhendarban három csoport van: vízmágusok, kalózok és Raven emberei a banditák, kik egykor a bányában raboskodtak (ők voltak a régi tábor) és nagy ellenségei voltak Leenek és zsoldosainak. Raven maga is egykor ércbáró volt, ám most Beliar szolgálatában áll. Utunk először a kalózokhoz vezet, kik Gregnek köszönhetően rögtön be is vesznek a csapatba, sőt még egy bandita ruhát is szerezhetünk tőlük, mellyel beépülhetünk Raven emberei közé. A banditák a mocsárban élnek és náluk találjuk az eltűnt embereket. Ravennek arany bányája van és ezért kellenek neki a munkások. Mivel a banditáknál a nyers erő a legfontosabb, vezetőik fejének megszerzése után (értsd szó szerint) már be is léphetünk Adanos templomába, hogy megtaláljuk Ravent. A templomban azonban zárt ajtóba ütközünk, amit semmilyen módon nem tudunk kinyitni.

A vízmágusok lesznek újra segítségünkre, akik egy szellemhez küldenek, kitől megtudjuk a jelszót és sikeresen kinyitjuk az ajtót. Bent végre szembe kerülünk magával Ravennel. Jöttünkre Beliar már figyelmeztette s most iszonyú erejű kardjával, Beliar karmával tör az életünkre. A hosszú harc során azonban mi győzedelmeskedünk, s elpusztítjuk Ravent s vele együtt minden gonoszt, mely rátelepedett Jarkhendarra. Beliar karmával egy nagyhatalmú kardra teszünk szert, mely később még nagy segítségünkre lehet. A foglyokat szabadon engedjük, s örömmel tudatjuk a vízmágusokkal, hogy Raven fenyegetése elmúlt.

Írta: Bálint (Thx!)

Fordította / írta: Kwish
2006.10.04.