TELOS - Bolygó(TARTALOM)
(Előzmény: TELOS - Citadella, fősodor)
Nos hát, ez lenne a Telos második része, mikor a felszínen bóklászunk, jó sok hülyeséget összeirkáltam róla, hiszen aki volt már ott, az tudja, hogy nem sok minden történik...
SPEEDY
Fő cél, hogy eljussunk a hajóhoz, és eltűzzünk a francba. Attól függetlenül, hogy nyílt terepen vagyunk, a Telos meglehetősen hasonlít a Peragusra, csak a meghatározott nyomvonalon, egyenesen haladhatunk előre. Igazán sok tennivalónk egyébként sincs, csak ütni kell az ellent, meg ha alkalmunk nyílik rá, akkor beszélgetni...
- A sikló "landolási" területén csak verekedni kell. Ne felejtsük el megkeresni a területen található csempész rejtekhelyeket, ha szerencsénk van jó cucco(ka)t kapunk.
- A Czerka tábor szintén nem egy elmebajnokság, itt is csak a gyilok, a gyilok, ha végeztünk, a kerek emelvényen álló terminálra kell rászabadítani Bao-Durt. Ebből megtudjuk, hogy a sarkoknál van egy olyan hely, amit érdemes megvizsgálni, és hogy a földalatti bázison van egy sikló, amellyel eljuthatunk oda.
- A földalatti katonai bázis is csak a bunyóról szól. Az első keresztalagúton baloldalt van egy ID kártya. Ha eljutunk a siklóig, akkor ki kell nyitni a tetőt, annak érdekében, hogy ne kenődjünk szét a falon. Ehhez be kell kapcsolni a reaktort, valamint meg kell szerezni a indító (gyújtási) kódokat. A reaktor bekapcsolója a "pálya" túlsó végén található, míg a kódokat a déli középső teremből nyíló szobában találjuk meg egy ládában. Ez a szoba csak akkor lesz hozzáférhető, ha már bekapcsoltuk a reaktort. Mielőtt eltávozunk, még le kell verni egy böszme nagy tank droidot, jobb lesz ha erre lelkiekben felkészülünk.
- A siklóval elrepülünk a sarki célunkhoz. Lelőnek, lesz egy kis csetepaté, majd bemehetünk a földalatti létesítménybe, a titkos Jedi Akadémiára. Gyakorlatilag itt nem történik semmi, csak találkozunk egy Atris nevű Jedivel, aki visszaadja a hajónkat, s ha felajánljuk számára a segítségünket, akkor megbíz a rejtőzködő Jedi mesterek felkutatásával. (No persze ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egyébként egy igen fontos helyszín, képet kapunk a múltunkról, és ismét tanálkozhatunk érdekes emberekkel... khmm) Ezt követően az Ebon Hawk navigációs térképén megjelenik néhány új bolygó. (Van egy kis "mellékküldi" is, egy kis pofozkodás.)
Szerelőpult: Katonai bázis - sikló előtti terem / Jedi Akadémia - Hangár irányítóközpont
Labor: Katonai bázis - sikló előtti terem / Jedi Akadémia - Hangár irányítóközpont
FÖLDETÉRÉS, HARC
A sikló kiröppen. Hirtelen látjuk Onasi Admirális és Grenn telekomos beszélgetését. Carth jön az állomásra (a korábbiak szerint értünk). Grenn tájékoztatja, hogy a madárka kiröpült a kalitkából. Grenn kisebb meglepetésére Carth-ot nem rázza meg a hír, 'aszongya, megváltozott a Köztársaság álláspontja a Száműzött tekintetében (ez lenne a főkari, ha valaki nem tudná), most már inkább a kivárásos taktikát választják, meglátják hova vezet ámokfutásunk.
A sikló közben szép ívvel ráfordul a Telosra, ám hirtelen megjelennek némi lövegtornyok, és agyaggalamb vadászatot tartanak passzív (el)szenvedő közreműködésünk mellett. Persze úgy lelőnek, hogy öröm nézni a füstcsíkot, meglehetősen durva becsapódás következik...
Arra térünk magunkhoz, hogy egy fura, tüskés fejű figura álldogál felettünk, akinek ráadásul az egyik keze is valami erőtér felfüggesztéses cucc. Igazán impresszív. Érdekes módon Generálisnak szólít, így, nagybetűvel. 'Azannya! A háborúból emlékszik ránk, valami műszaki alakulatban, és mivel Generálisnak szólít és nem fókáztat meg helyben, valószínűsítjük, hogy jó eséllyel mi voltunk az ő felettese és nem fordítva esett meg a dolog. Bao-Durnak hívják. A főkari persze - tipikus RPG hero attitűd - nem emlékszik semmire...
Elmés párbeszédünk közben Kreia és Atton is feltápászkodik, s mindjárt civakodni is kezdenek. A Banya fikázza a landolást... lehet, hogy őt kellett volna a pilótafülkébe ültetni. Kreia kritikus énje őszintén szólva kezd már az agyamra menni, így meg hogy nem húsz éves, és ráadásul csak félkezű, egyre rosszabbak az esélyei. A túlélésre. Szerencsére sokkal érdekesebb program azon csodálkozni, hogy mi a franc lőtte le a siklót, hiszen itt elvileg nem kellett volna másnak lennie, mint egy Czerka kutatóbázisnak. Atton megjegyzi, hogy ő bizony légvédelmi ütegeket látott, ami inkább egy kalózbázisra emlékezteti... A beszélgetés közben kiderül, hogy a hajónkat keressük, s Bao-Dur felajánlja segítségét, állítása szerint igen jól ismeri a helyreállítási területeket elválasztó pajzsrendszert és egyébként is képzett technikus. Azt tanácsolja, hogy menjünk el a Czerka táborba, hátha ott találunk valamit, ami segítségünkre lehet (valami régi katonai bázist emleget). Csak vigyázni kell a Czerkára (mert állítólag őrá is vadásznak), meg a cannok nevű spéci állatokra. Ezeket még az ithorianok telepítették be, hogy szabályozzák egy másik betelepített faj populációját, de túl sikeres volt a project. Szóval ezek a csupafog bestiák az embereket is megtámadják.
Tipp: Bár nem kötelező (?), de vigyük magunkkal Bao-Durt.
A játék innentől átcsap egy nagy H&S kalandba, kvázi semmit sem kell csinálni, csak menni előre a sziklák által kijelölt ösvényen, lecsapni az elénk kerülő zsoldosokat, felszedni az itt ott található hulláknál levő cuccokat ésatöbbi. Vérfagylalás, miegyéb.
A sikló "landolási" területén nincs is semmi érdekes, egy-két dolgot kivéve. Az egyik, hogy érdemes megkeresni a csempészek/zsoldosok rejtekhelyeit, ahol némi felszerelést tehetünk a magunkévá. Onnna lehet felismerni őket, hogy aknákkal vannak körbevéve. Az első mindjárt ott van a sikló mögött (nem elrohanni ám azonnal!), a másik pedig a "nagy" zsoldoscsapat területén az észak-keleti területen (egy szűk helyen kell oda átjutni). Persze ha bejárjuk az egész területet (és itt érdemes az elszórt hullák miatt!) akkor nem kerülhetjük el őket.
A másik érdekes a már említett "nagy" zsoldos csapat. Az ezek elleni harc során már egy kicsit akár gondolkodni is lehet, én úgy tapasztaltam, hogy azokat az elektromos villámcsapás jellegű biszb@szokat nem igazán kedvelik. Egyébként alapvetően lövő emberek, szóval közel kell kerülni hozzájuk oszt üsd-vágd.
E területről az átjárást egy aknamező és két lövegtorony védi. Jómagam az aknamező jobb oldalán hatástalanítottam két aknát, majd egyetlen karakterrel felrohanva vertem szét a két miniágyút, pajzsokkal, a megfelelő erőtrükkökkel nem okoztak problémát.
(Vissza)
CZERKA TÁBOR, HARC
A követező terület a Czerka tábor és környéke. Itt is csak vágni kell a zsoldost, hűvös halomba. Egy dologra kell csak figyelni, hogy a társaink hajlamosak forró fejjel nekirontani az újabb és újabb ellenségeknek, s ez okozhat néhány kellemetlen percet (nálam Bao-Dur volt a lelkes hulla, aki a területen zajló események kétharmadából kimaradt a rohamai miatt).
Mikor a közelbe érkezünk, Bao-Dur kifejti, hogy lennie kell itt egy terminálnak is, ahonnan további információt szerezhetünk a továbbjutáshoz. Miután mindenkit legyilkolásztunk, Bao-Dur valóban be tudja magát hekkelni az emelvényen található terminál segítségével a pajzshálózatba. Megállapítása szerint valami rejtett, védett leszállóhelyen lehet a hajó, és ő nem tartja valószínűnek, hogy a helyreállítási zónákon kívül, a vadvidéken lenne az Ebon Hawk. A generátorok teljesítményét megnézve talál is egy kis anomáliát, ami arra utal, hogy valaki szipkázza elfele az energiát, és valahol a sarki körzetben van az a hely, ami védelmet élvez... a kérdés csak az, hogy juthatunk oda? Bao-Dur a számítógépből kinyeri azt az infót is, hogy a földalatti bázison (aminek innen nyílik a bejárata), vagy egy sikló is. A baj csak az, hogy veszélyes is lehet a dolog, a Czerka ui. beküldött több csapatot is, de nem igazán akartak visszatérni... csapatunk lelkesen bemegy...
(Vissza)
KATONAI BÁZIS, HARC
A földalatti katonai bázis igen hasonló a Peragus bányatelephez, folyosókon futkorászva kell egyenes vonalú egyenletes mozgást végezve haladni. Harci droidokkal kell megküzdeni, nem lehetnek ellenfelek. A pálya kellemetlensége, hogy a termekben elhelyezett rácsokra lépve valami zöldes gyilkos gázt szabadítunk el. Ezeket talán igyekezzük elkerülni, ha pedig nem megy, legalább az egyik karakterünkre adjuk rá a bányatelepen talált légzőmaszkot. Mint minden "labirintusban", itt is érdemes minden fordulót felderíteni, mert néhány apróságot összeszedhetünk a holttestekről (talán az egyetlen lényeges ezek közül az első kereszt-folyosón balra található ID kártya... mivel én mindig felvettem, nem tudom, mi történne, ha nem lett volna nálam :-) ). A folyórendszer részei néha egy erőpajzzsal vannak lezárva, ezeket Bao-Dur egy mozdulattal leveri Shield-Breaker technikájával (nem tudom mi lenne, ha nem lenne a csapatban...)
A pálya közel közepén megtaláljuk a siklót, csodálatos épp darab. Csak éppen ahhoz hogy használjuk, szükségünk lenne valami indító kódokra ('ignition codes'), valamint a tető kinyitására is... a tető kinyitásához pedig - mint megtudjuk az irányító szobában található terminálról - a reaktor beindítása kell. Az irányító szobával szemközti szobába érdemes betörni, mert ott van egy biztonsági terminál, amivel végre lekapcsolhatjuk a padlólemezek alól kipukkanó idegesítő gázszivárgást...
A reaktort roppant eccerű megtalálni, csak végig kell vonulni, amerre csak tudunk. Útközben, ha vesszük a fáradtságot, és van elég türelmünk, akkor "megmenthetünk" egy elveszett cerkás kukázó alkalmazottat, aki az egyik fordulóban vinnyog. Sajnos vissza kell kísérni egészen a bejáratig, ami k.va idegesítő is lehet, ha valaki úgy jár, mint én, hogy minden második lépés után meg kellett kérni, hogy kövessen. Találunk egy HK-50 droidot is, aminek én nem láttam a túl nagy apropóját, eccerűen csak annyit történt, hogy egy időn belül felrobbant (most lehet, hogy éppen ez volt a poén, de szerencsére nekem egy karakter sem volt a közelében, így nem jött be a dolog.) A déli szekcióban középen van egy nagyobb terem, ahol egy - ekkor még - megközelíthetetlen mellékhelyiségben ( :-) ) öt robot ácsingózik. Biztos lesz velük valami, mert egy terminál segítségével túltöltéssel megsemmisíthetőek (500 XP).
Persze maga reaktor nem fenékig tejfel. Hogy miért is nem? Nos, alapvetően azért, mert a reaktorindítóval szomszédos szobában van négy lövegtorony. Látszólag békések. LÁTSZÓLAG! Mihelyst bekapcsoljuk a reaktor, a kis mocskok életre kelnek, s célzott lövésekkel megkezdik az esetleg ajtóban álló kísérőink lemészárlását. Bazi nagyot sebeznek, szóval akár sikerrel is járhatnak, ha kapkodunk. Gyorsan kell cselekedni a megfelelő védelemmel ellátott karakterekkel (pajzsok, erőtrükk), és akkor nem okoznak nagy problémát. A reaktor indító muvi során láthatjuk, hogy megnyílik néhány eddig abszolúte zártnak tekintett ajtó... s az egyikből valami nagyon ronda dolog mászik elő...
A reaktortól visszafelé ismét áthaladunk a délen/középen található termen. Itt nyílt meg az egyik ajtó a reaktor-muvi tanúsága szerint. Itt található ugyanis az egyik, eddig még bezárt teremben öt harci droid. Nos, ha erre jártunkban a nem robbantottuk szét őket a terminállal, akkor számíthatunk egy kis harcra (emlékeim szerint így szétverve 200 XP/darab a jutalom, szóval a küzdelmes út talán jobban megéri). A termükből nyílik egy kisebb terem, ahol megtalálhatjuk az indító kódokat a siklóhoz (egy ládában).
Mikor visszaérünk a siklóhoz, szembetaláljuk magunkat minden Luddita rémálmának megtestesítőjével, egy akkora droiddal, a TANK droiddal, ami gyakorlatilag fel se tud egyenesedni a sikló mellett. Először meglehetősen könnyelműen eresztettem neki a csapatot, pontosabban csak a főkarit, míg a többiek támogatták. Hát viccesen feltörölte a padlót mindenkivel. No, ezt követően a főkari elrohant a szomszéd terembe a szerelő padhoz, csinált egy közepes szintű ion-pengét, azt rányomta a fegyverére. Krei feltápolta a karit (aztán próbálta lőni a behemótot), az Exile nekirontott a droid-ellenes ötvözésű pengével, Bao-Dur meg dobálta rá az ion gránátokat. Hát, így nem húzta sokáig (500 XP).
Ha kinyitottuk a tetőteret, már semmi akadálya sincs a siklórepülésnek. Persze mielőtt elhúznánk a csíkot, kutassuk át azt a termet, ahonnan a böszmike előtolta a pofiját, jónéhány láda vár kifosztásra...
(Vissza)
JEDI AKADÉMIA, DUMCSI
Amint elhagyjuk a terepet, megjelenik néhány szemmel láthatólag HK-50es típusú droid, akik kicsit idegesek, hogy lekésték az Exile becses személyét. Szerencsétlenségünkre kivakarják a számítógépből, hogy merre tartunk, így már meg sem lepődünk, hogy a siklót megint farba lövik a hómezők felett, mikor megközelíti célját, egy hóval fedett platót.
Az alapcsapat (főkari, Kreia, Atton) hason fekve élvezik a hó kellemesen hűsítő hidegét, de nincs idejük sokáig heverészni. Három droid ugyanis néhány méterrel odább várakozó álláspontra helyezkedik. Persze ezek is HK-50es modellek, úgy tűnik életünk végéig elkísérnek (nem baj, majd újratöltünk). Kíváncsiak, hogy miért épp itt szálltunk le, mert az érzékelők szerint itt nincs semmi érdekes... Szívesen kiszedik belőlünk ezt az információt egy kis kínzással, ha önként nem adjuk meg. Ha harcolni akarunk velük, jól gondoljuk meg, mert az orvgyilkos protokoll miatt nem igazán lennénk ellenfelek. Nem igazán adnak más választást, megküzdünk. A kasznik darabja 375 XPt ér, de ami még fontosabb, az egyiküknél egy HK alkatrészt, a Controll Cluster nevű csodát találjuk meg.
Körbejárva a platót, egyetlen dolgot találunk a lezuhant siklón kívül, egy lejáratot a platón található építménybe (no, ha EZT nem érzékelték a HK-50es droidok érzékelői, akkor igazán nagy bajban van a droid ipar...). Bemegyünk.
Közben látjuk, amint a sikló mellett heverésző Bao-Dur közelében feltűnik két pár szexis láb...
Beléptünkkor rögtön lefegyvereznek, hasonló cuccban grasszáló nőszemélyek, mint akik Bao-durt is elkápráztatták a virgácsaikkal. Jobb a békesség felkiáltással kérik, hogy adjuk le fegyvereinket... engedünk a szelíd erőszaknak... átadjuk (hátha egy amolyan Gyalog-Galoppos jelenet kerekedik ki belőle, a feltüzelt apácákkal...)
Itt jön egy kis átvezető közjáték, ahogy Kreia és Atton két ketrecbe zárva beszélget (érdekes lenne már látni, ahogy EGYBE teszik be őket, tuti vér folyna). Kiderül, hogy a hely valami Jedi akadémia, és hogy a Banya feltehetőleg tudja, ki az irányítója, mert valami Atrist emleget. Attonnak nem tetszik a szitu, hogy egy Jedi fészekbe kerül... kissé ijedtnek tűnik. A Banya persze vérszemet kap, s elkezd turkálni Atton fejében (ez elég durva dolog, nehezen hihető, hogy egy normális Jedi ilyesmit művelne). A keresgélés eredményre vezet, Kreia felfedez valami sötét dolgot Atton múltjában, még a háborúból. Atton megölt valakit (valakiket?), Kreia reakcióiból úgy tűnik, hogy a Jedikhez van köze a dolognak. Atton könyörög, hogy a Banya ne árulja el a dolgot a főkarinak, de persze ennek Kreia megkéri az árát. Azt akarja, hogy Atton addig kövesse a Kitaszítottat, ameddig csak Kreia úgy kívánja (van egy olyan érdekes megjegyzés, hogy Attonnak bizonyára nehezére esik elfogadni egy ilyen erős akaratú urat - mint Kreia - de hát már egyszer úgyis sikerült neki). Atton beleegyezik a dologba, bár nem érti, mire is lenne ő jó (bár az kiderül, hogy valami mindig életben tartja, és nagyon nehezen lehet csak legyőzni). Akárhogy is van, Kreia kiüti szegény fickót, aki összeesik, és álomba zuhan.
A főkari eközben találkozik a nagy fehér hópihe vezetővel (feltehetőleg ő lehet az az Atris, akiről a Banya dünnyögött). Úgy tűnik a délceg nőszemély ismeri a főhőst, mert nem érti, hogy mit keres itt, annak ellenére, hogy száműzött. Szóba hozhatjuk a száműzetés körülményeit is. Sokat ne várjunk a dologtól, de nagyszerű példát kapunk arra, milyen egy süket emberrel beszélgetni. Azért száműzött minket a Rend, mert Revannal tartottunk a Tanács döntése ellenére. Meglepő fordulatként kiderül, hogy Atrisnál van a fénykardunk, szép darab, bár olyan nagy hatást nem gyakorol a főkarakterre. A párbeszéd meglehetősen idegesítő módon alakul. Mi próbáljuk meggyőzni Atrist arról, hogy nem tartottuk túl jó ötletnek a Tanács várakozását, miközben emberek milliói halnak meg, ő meg egyfolytában a várakozás, az helyzet-értékelés szerepét hangsúlyozza. Atris egyszerűen képtelen belátni, hogy a Tanács totojázása milliók (milliárdok?) életébe került, nem ismeri el, hogy esetleg hibázhattak. Revan és Malak is szóba kerül persze, a két aljas szakadár. Miegyebek. Szóval, igazán felemelő az a szál, szerencsére Atris elég hamar ideges lesz, így felhagy az eszmefuttatásaival és érkezésünk okai iránt érdeklődik... meglehetősen támadó hangnemben.
Tájékoztatjuk arról, hogy csak a hajónkat akarjuk, és már húznánk is el a francba. Mire ő rendkívül éleselméjűségről téve tanúbizonyságot kifejti, hogy a hajó nem is a miénk, hacsak be nem ismerjük, hogy mi pusztítottuk el a Peragust. Kiderül, hogy miért is értékeli olyan súlyosnak a veszteséget. A Peragus - Citadella - Telos hármas ugyanis egy mega-giga kísérlet részét képezte. Ki kellett deríteni, hogy vajon működhet-e egy bolygó helyreállítása. A Telos csak egy teszt, ha ment volna a dolog, még húsz másik bolygón is belekezdtek volna a munkálatokba. A kudarc esetén azonban a Köztársaság nem finanszírozza tovább ezt a projectet. Minket vádol a kudarccal.
Mikor szóba hozzuk, hogy a Sith okozta a bányatelep pusztulását, kicsit meglepődik, úgy tűnik, erre igazán nem számított. Látja hogy igazat mondunk, de nem érti, mit akar a Sith egy olyan lúzertől, mint a főkarakter. Arra, hogy minket hisznek az utolsó Jedinek, épp hogy csak fel nem röhög, mivel Ő az utolsó Jedi, s szerinte erre a Sith is hamarosan ráébred. Még az is lehet, hogy minket azért hagytak szökni, hogy idevezessük a Sitheket. Szerinte már nincs több igazi Jedi, csak ő foglalkozik a Sith fenyegetéssel... vannak persze olyanok, akik régebben Jedik voltak, de most már visszavonultak, s nem úgy élnek, hogy még a Rend tagjaiként lehetne rájuk gondolni. Felajánljuk segítségünket, mire azt feltételezi, hogy biztos betojtunk, azért keresnénk meg a többieket. Sikerül meggyőznünk, hogy nem erről van szó, s elfogadja az ajánlatunkat. Azt mondja, vigyük a hajónkat és keressük meg a többieket. Ha találunk valakit, győzzük meg, hogy menjen el a Dantooinra, ott lesz majd egy titkos gyűlés. Akár mehetünk is, Atris részéről lezárta a beszélgetést...
Két hópihét rendel mellénk kísérőnek. Miután a Atris távozott még akár beszélgethetünk is velük, s több dolgot is megtudhatunk. A csapattagok a központi öntözőcsatorna teremben vannak, az északi részen. A saját biztonságuk érdekében zárták be őket. Szerencse, hogy nem álltak ellen... mondjuk Kreiát nem tartják nagy ellenfélnek, viszont Attont (legnagyobb meglepetésünkre) komoly ellenfélnek tartják. Úgy válik, hogy a fickó ért valamennyire a titkos echani küzdőformákhoz (legalábbis erről árulkodott a Sáska póz, amit a lefegyverzésünkkor vett fel). Azt nem tudják honnan tudhat ilyet a szerencsevadász, de az biztos, hogy ezt a technikát széles körben oktatják a speciális katonai egységek tagjainak (hmm, echani támadóforma egy hutt különleges egységnél...).A hajó meg a hangárban van, bármikor elvihetjük és bármikor vissza is térhetünk.
Atrisról is van néhány elvakultan kedves szava a hölgynek. A Főhópihe célja a Telos és a Jedi Rend helyreállítása, aztán persze meg sem áll, amíg gatyába nem rázza a Galaxist! Atris szerint a Jedi tanok helytelen alkalmazása, tanítása okozta a Jedi Polgárháborút, és Revan és Malak megfelelő oktatást kaptak volna, akkor ez nem történt volna meg... ugyanakkor Atris forradalmi, világmegváltó új tanai nem ismertek senki előtt. Maga a hely, ahol vagyunk a Telos régi öntöző központja, a bolygó teli van ősi földalatti csatornákkal. Mikor Atris nem sokkal a Dantooine pusztulása előtt ideérkezett, magával hozott jónéhány Jedi relikviát is, valamint a Rend tudás és ismeretanyagának egy részét. Arra gondolhatott, hogy egy ilyen lepusztított, felprédált világot, mint a Telos, már a Sith sem fog még egyszer kifosztani, s nem gondolják, hogy valaki itt akar elrejtőzni. A Dantooine elpusztításakor sokan meghaltak, s nagyon sok elveszett a Jedi tudásból. Sajnos Atris sem tudott mindent megmenteni, sok kegytárgy még az Ossus előtti időkből ered (ez volt a Jedik régi könyvtár bolygója, s mintegy 40 évvel történetünk előtt pusztult el az Exar Kun elleni küzdelem során). Ha jobban érdekelnek ezek a holmik (PER) akkor keressük meg az utolsó handmaident, mert ő már látott néhányat a relikviák közül, s úgy tűnik, érdeklődik is a téma iránt. Mindig edzi magát a legkisebb pihe... aki egyébként azért a legkisebb, az utolsó, mert nem képes arra koncentrálni, ami az igazi feladata, mindig elterelődik a figyelme... (A párbeszéd során egyébként egy elég érdekes kis (PER) szállal felfedhetjük a Hópihe előtt, hogy miért is gondolkozunk úgy, ahogy, és mennyire igazunk is lehet, bizonyos szempontokból... elismeri szavaink jogosságát, ami igazán kellemes egy ilyen csinos hölgy esetében).
Szóba kerül a piheség is, mint életérzés. Kiderül, hogy ezek a handmaidenek a Jediket szolgálják, valamint felügyelik. A céljuk az, hogy NE legyenek Jedik, bár tudatában vannak annak, mi is az Erő. Atris szerint, ha a kialakuló/újjáalakuló Rendet olyanok figyelik, mint a hópihék (akik nem ismerik és használják az Erőt), akkor kialakul valamiféle egyensúly. Ők figyelnek arra, hogy a Jedik ne lépjenek el valamilyen sötét dolog felé. Érdekes hibája a gondolatsornak, hogy Atris a handmaidenek irányítója maga is Jedi, akit figyelni kellene, de ezen a hópihe elég hamar túljut, szerint Atris megbízható.
Szóba kerül a pihék egyformasága is, mint megtudjuk, ennek az az oka, hogy echanik az anyuka arcát viselik (s a papájuk ua. a személy). Mikor szóba kerül az utolsó handmaiden más-arcúsága (wow, ez aztán a szó), jelzi a hópihe, hogy a korlátainkat feszegetjük, és ne legyünk tuskók, mert árt a szépségünknek... szóval ennyiben maradtunk.
Az egyik teremben megcsípjük a hatodikat is, a kivetett Hópihét. Beszédet kezdeményezünk vele. Kedves lány, elismeri, hogy vannak hibái, a nagy figyelem-elterelődése nem más, minthogy Atrison szokott gondolkozni. A hölgy az utolsó Jedi, s ha eltűnik, elveszik vele az a hatalmas mennyiségű tudás, amivel a Rend rendelkezett... az a sok harci technika, formák, ésatöbbi. A leányka csillogó szemébe nézve, rádöbbenünk, hogy az echani kultúra mindennél fontosabbnak tartja a harci kultúrát, a küzdelmet. Szerintük azon keresztül lehet megismerni a másik igazi énjét. A kis Pihe elemzés alá veszi Revan és Malak kapcsolatát is a küzdelmükön keresztül (kíváncsi vagyok, mihez kezdene Rómeóval és Júliával). Beszélgetésünk során kiderül, hogy a Handmaiden érzései szerint Atris valamiképp érez a főkari iránt, de hogy miként, azt nem lehet pontosan tudni, hacsak nem fogunk harcolni, mert úgy minden kiderülne (Jééézus, milyen ezeknek a szexuális élete? Hogy udvarolnak? Pofozkodás közben?) Rákérdezünk a Jedi tudásmorzsákra is. A relikviákat Atris meditációs kamrájának falán őrzi, oda pedig tilos a belépés. A kis Pihe ugyan látott egy ereklyét, s arról hajlandó mesélni is... kis kockákról mesél, amelyek érintésre melegek, s olybá tűnt számára, mintha kérdéseket tettek volna fel neki... azóta is azon aggódik, nem rontotta-e el őket. Olyan érzése volt, mintha tanítványként kezelték volna...
Társainkat megtaláljuk az egyik teremben. Kreia sokat sejtető keresztkérdéseket tesz fel, de tesszük a hülyét. Mindenesetre az kiderül, hogy a Banya eléggé tudatában van, hol is vagyunk, Atris mivel is foglalkozik, s hogy a Hópihék nem Jedi tanítványok, sőt, éppen ellenkezőleg. A legnagyobb vicc az, hogy mikor megrökönyödötten megkérdezzük, hogy csak nem próbált meg behatolni az agyukba?! Szabódni kezd, hogy ugyan, ő aztán nem tenne ilyet... bár ha meg van rá a komoly oka... mindeközben Atton úgy fekszik a zárkájában, mint egy mosogatórongy. Bao-Dur itt válik végleg csapatunk tagjává.
T3-M4-et a hangár közelében találjuk meg, elejt valamit arról, hogy Atris letöltötte a teljes memóriáját, de nem beszéljük meg vele részletesebben a dolgot. Megkérjük, hogy várjon meg minket a hajón.
ECHANI PRÓBA
A Handmaidenekkel beszélgetve, van egy érdekes opció, miszerint verekedést kezdeményezhetünk velük, hogy összemérjük közelharci tudásunkat. No ez azért nem teljesen pontos. Öt menetben kell velük szemben helytállni, hogy az ember megnyerje ezt a kis miniküldit. Én az XP nyereségen kívül más előnyét nem láttam, meglehetősen vérpezsdítő móka, főleg a vége felé...
Az első küzdelemben nem használhatunk semmit, és pucéran kell rohangásznunk.
A másodikban már használhatunk valamilyen közelharci fegyvert.
A harmadikban már bármit (tárgyat, páncélt, erőtrükköt).
A negyedik fordulóban két Hópihe ellen kell harcolni.
Az ötödik küzdelemben pedig mind az öt handmaiden testvér neki esik a főkarinak. (!!!)
Ügyelni kell arra, hogy ha letesszük a lábunkat a "tatamiról", akkor automatikusan elveszítjük a meccset. Ha mind az öt harcot megnyerjük, akkor nyerünk 750 XPt. A próba jellegénél fogva nem ajánlott olyan karaktereknek, akik nem igazán tudnak harcolni, de szerintem az öt ellenfeles téma még egy guardiannak is megerőltető lehet.
Jómagam a hecc kedvéért a kis 12 szintű sentinelemmel próbálkoztam a dologgal, és sikerült nagy nehezen, többszöri istenkísértés után. (Azt tudni kell, hogy terveim szerint Jedi Master presztízs osztályban gondolkodtam, így nem harcosnak neveltem a fiút.) Szóval, mikor elkezdődik a dolog, még nem ellenségesek azonnal a Hópihék, itt ki lehet használni a játék azon bugját, hogy az inventoryból annyi cuccot lehet használni, amennyit nem szégyellünk. Így gyorsan felvettem egy páncélt, benyomtam a kariba néhány gyorsítót és így ütöttem a csajokat. Meglepő módon, az egyiket sikerült kiütnöm a Force Push valamelyik változatával (ui. érdemes észben tartani, ha mi lökjük le valamelyik delikvenst, akkor az is kiesik a mókából...). Egyfolytában figyelni kellett a HPt, mert hihetetlen gyorsan leverik az embert, valamint néha rányomtam még egy kis tápot a karira. A gyógyítást természetesen ismét a bug kihasználásával, az inventoryból végeztem el, mert így nem veszítettem időt (bár sokat egyszerre már nem tudtam használni).
Szóval nagy nehezen sikerült a dolog (később mikor újrapróbáltam, a Force Whirlwind - lelöklek-a-tatamiról-vazze taktikával már inkább vicces volt, de ez tényleg csak vicc, hiszen itt a harc a lényeg, és ha az ember szembekerül egy Sith Marauderrel teszem azt, nem lesz vége a küzdelemnek csak amiatt, hogy lelökjük a tatamiról), de asszem 750 XP messze nem ér meg annyi erőforrást, meg vesződést, mint amit ráfordítottam a dologra...
Miután felcsíptük a csapatot, lepofoztuk a Hópihéket és elbeszélgettünk az utolsóval (és persze összeloptunk mindent, meg felfejlesztettünk mindent, ahogy csak tudtunk, nyugodtan beülhetünk a hajókánkba).
(Vissza)
Folytatás:
Fordította / írta: Kwish 2005.03.08. |