Főoldal
Bard's tale
Dragon Age
Gothic 3
KotOR
KotOR 2
Kult
Lionheart
NWN 2
The Fall
The Roots
The Witcher
Titan Quest
ToEE
Általános
Jellemzők
Ez-meg-az
Vasigény

Játékvilág
Életrajz
Karakter
Idézés
Ereklyék

Háttérinfók
Értékelések
Előzetesek

Galéria
Screens

2005.05.30. - Kwish

Fragland értékelés / PS2

A Fragland még május elején lehozott egy értékelést a The Bard's Tale PS2 verziójáról... RPG-knét nem tartják olyan nagyra, viszon erősen kiemelik a játék röhej-faktorát: Konklúzió: 77%...


(2005.05.03) A The Bard's Tale igazából már olyan 20 éve létezik. Eredetileg az első játékok egyike volt azok közül, melyeket RPGnek lehet hívni, PC-re jelent meg, valamint néhány régi, régi konzolra. Most, az eredeti játék producere, Brian Fargo kiadja a játék modern változatát PC-re, illetve már korábban megjelent PS2-re és Xbox-ra. Tettem egy kis próbát a PS2 verzióval, hogy kiderítsem, miként is zenél napjainkban ez a bárd.

Koncepció
Grafika
Játékmenet
Hang
9
8
7
6
Összesen: 77%

A The Bard's Tale úgy épül fel, mint a stílusába tartozó legtöbb játék. Először bemelegítésül néhány kisebb küldetést kell megoldani, majd ezt követően következik a nagyobb dolog. Téged - az egyszerű, magányos bárdot, aki a bártündérek becserkészésével tölti napjait - mentőakcióba küldenek, hogy megmentsd egy bebörtönzött hercegnő életét, ezzel mentve meg a világot a gonosztól. Utazás közben találhatsz néhány mellékküldetést is, de ezeket soha sem tart túl sokáig megoldani, és nem is kötelező gyakorlatok. Ennek köszönhetően a játék majdhogynem lineáris és miután befejezed, nincs is igazán semmi, ami arra ösztönözne, hogy újra hozzáfogj.

A The Bard's Tale három eltérő befejezéssel rendelkezik. Ezek nem attól függnek, hogy miként játszod végig a játékot, hanem egyszerűen a játék végén meghozott döntés határozza meg őket. Ennek köszönhetően szerencsére nem kell újra végigjátszani az egész játékot, ha kíváncsi vagy mindegyikre.

A játékmenet sem tér el igazán az általánostól, sőt, még akár egy kicsit monotonnak is lehet tekinteni. Az egész játék gyakorlatilag abból áll, hogy keresztül vágod, keresztül kaszabolod magad az ellenfelek hordáin. Szerencsére nem vagy egyedül. Mivel bárd vagy, lehetőséged lesz néhány társat megidézni hangszered segítségével. A játék előrehaladtával megtanulhatsz néhány új dallamot, melyekkel jóval erősebb segítőtársat szólíthatsz elő (ezek összesen 16-an vannak). Ha a megidézett teremtmény elpusztul, egy kis manáért cserébe egyszerűen újraidézheted. A kezdésnél csak egy aktív lényt lehet előhívni, de ha már fejlettebb hangszerrel rendelkezik a bárd, akkor több aktív segítsége is lehet (maximálisan négy).

A megidézett lények A.I.-ja elég jó. Szinte soha sem fordult elő, hogy fennakadtak volna egy sarkon, és mindig a támadások széles skálájából választanak. Rendelkezésre áll ugyan néhány alap-parancs (kövess, maradj, támadj), de ezeket nem használja túl gyakran az ember.

A fizikai segítők mellett létezik még négy különböző szellem is, amely a mágiájával a főkaraktert segíti. Caleigh hercegnő szelleme meggyógyíthat majd, mások lebénítják/lekötözik az ellenfelet, vagy repülő kardokat idéznek a bárd köré, vagy egy pusztító forgószelet hívnak elő, mely követi a karaktert. Ezek megidézésére ugyanakkor ún. "adderstone"-okra lesz szükség, melyeket szerencsére elég szép számban találhatunk a játék során. A rendszernek ugyanakkor az a hátránya, hogy ha már egy szellem aktív, akkor a többit nem lehet igénybe venni. Ez meglehetősen idegesítő... például ha az embernek gyógyításra van szüksége, de ezt nem tudja elérni, mivel ott sivít a nyakában a korábban megidézett forgószél...

Ha a bárd meghal, a játékosnak újra kell tölteni a legutolsó állást. A mentés csak az előre meghatározott pontokon mehet végbe. A jó dolog, hogy ezekből meglehetősen sok van - szinte minden pályán egy - így ezek miatt nem kell aggódni.

Az RPG elemeket a minimálisra korlátozták. A bárd akkor kap tapasztalati pontokat, ha ő vagy szövetségesei legyőznek valami ellenfelet, vagy ha teljesít egy megbízatást. Egy idő után aztán szintet léphet, és hat különféle képességet növelhet: erő, életerő, mozgékonyság, karizma, szerencse és ritmusérzék. Csak e két utolsó dolog szokatlan: a szerencse a játék különböző aspektusait módosíthatja, míg a ritmusérzék javítja a megidézett lények tulajdonságait, képességeit. Minden második szint után egy újabb tehetséget ("talent") sajátíthat el a karakter. Ezen nagyon eltérőek, egy új, igen erős kardcsapástól kezdőődn addig bezárólag, mellyel hűséges kutyádnak egy új trükköt taníthatsz be.

A grafika rendben van. Minden jól néz ki, s mégha nagyon sok ellenfél rohangászik is az ember körül, akkor sem tapasztalható észrevehető lassulás. Az egyetlen panasz csak a rögzített felülnézeti látószög miatt jelentkezik. Nemcsak hogy már kissé ódivatú ez a módszer, de ráadásul nem is lehet látni a karakter körüli területek nagyobbik részét. Ha például a karakter íjat használ, nem tudni, hogy vajon eltalált-e a célpontját, vagy sem. Van ugyan egy mini-térkép, melyen látható a közeli ellenfelek elhelyezkedése, de sokat segített volna, ha egy kis szögben változtatni lehet a kamera állását.

A hang ugyanakkor nem olyan szuper. A bárd dallamai és a háttérzene meglehetősen egyszerű, az NPCk egysorosai gyakran ismétlődnek és a hang effektek is csak a megszokott, standard minőségűek. Az egyetlen sirály dolog mindezek tetejében, ahogy a dallamokat néha eléneklik a játék során. A játékosok énekelhetnek egyedül is - nyugi, én sohasem tettem ilyet - mivel a szöveget amolyan karaoke stílusban nyomják. A dalok fülbemászóak, a szövegek szellemesek, mint ahogy a karakterek tánca is...

Mindezek alapján akár azt is gondolhatjátok, hogy a The Bard's Tale egy nagyon középszerű játék. Nincs ezzel semmi komolyabb baj, bár azt is el lehet mondani, hogy a játék nem is ad semmi újat a stílushoz. És ez igaz is, egyetlen egy dolgot kivéve : The Bard's Tale röhejes! A karakter folyamatosan ostoba helyzetekbe kerül és a stílus minden közhelyével foglalkoznak a játék során. Hadd tisztázzam ezt a dolgot néhány példával...

Igazából a bárdot nem is érdekli a világ megmentése. Ő csak pénzt akar, meg a cicikre hajt, s ez néhány igazán szórakoztató párbeszédet eredményezhet.
A narrátor mindig kiröhögi a bárdot, és néha ez a kettő még össze is veszik.
Mikor megérkezel egy városba, egy olyan fickót kell keresned, akit "Bodb"-nak hívnak, viszont úgy tűnik, hogy az adott helyen négy "Bodb" is rohangászik az utcákon...
A bárd mindenhol fiatal férfiakba botlik, akik arról beszélnek, hogy ők a "Kiválasztottak", akiknek meg kell menteni a hercegnőt... ugyanakkor mindig valami ostoba módon elhaláloznak.

Mint ahogy már állítottam, a The Bard's Tale egyáltalán nem egy kőkemény RPG. Igazából inkább egy középszerű akció kalandnak tekinthető, melybe beletettek néhány RPG elemet is. Bár a játék egy kissé monoton, mégis megéri vele játszani. De ami igazán kedvessé teszi, az a humor. A stílus azon kedvelőinek, akik szeretik a kissé könnyedebb stílusú játékokat igazán érdemes kipróbálni. A játék egész végig leköti az embert, durván 15 órába telik, mire megjelenik a vége felirat. Ez nem túl sok, de a játék nem is olyan változatos, hogy további játékra ösztönözné az embert.

Szerző: Charles
Forrás: Fragland


(Vissza)