Főoldal
Bard's tale
Dragon Age
Gothic 3
KotOR
KotOR 2
Kult
Lionheart
NWN 2
The Fall
The Roots
The Witcher
Titan Quest
ToEE
Általános
Jellemzők
Ez-meg-az
Vasigény

Játékvilág
Életrajz
Karakter
Idézés
Ereklyék

Háttérinfók
Értékelések
Előzetesek

Galéria
Screens

2005.06.20. - Kwish

Jolt értékelés / PC

A Jolt lehozott egy értékelést a The Bard’s Tale PC verziójáról. Bár nem rántják le róla annyira a keresztvizet, mint vártam, a végső értékelésük elég rossz: 7,0.

Ismerősnek tűnik nektek a The Bard’s Tale cím? Ha igen, az talán azért lehet, mert ez egy meglehetősen jól ismert sorozat updateje, ami valamikor a nyolcvanas évek közepén hódított az otthoni számítógépek piacán. Persze ha ismerősnek hangzik a dolog, az azt is jelenti, hogy kezdtek igazán megöregedni. Nem vagytok még persze annyira öregek, mint Brian Fargo, a sorozat eredeti fejlesztője, aki úgy döntött, hogy megpróbál ismét életet lehelni a dologba. A The Bard’s Tale frissített verziója leginkább egy akció-RPGnek tűnik, s ez azért van, mert a legnagyobb része valóban az is. De van azért néhány csavar...

A játék során a névadó Bárdot irányíthatod, aki egyáltalán nem olyan, mint a megszokott szerepjáték hősök. A Bárdot csak az érdekli, hogy minél több nőt vigyen ágyba, és minél nagyobb vagyont gyűjtsön össze, s célja elérése érdekében kis városokat jár be, melyek feltehetőleg az Orkney Szigeteken találhatóak (bár az nem igazán derül ki, hogy mi áll e döntés mögött). Az már a játék elejétől nyilvánvaló, hogy ő az az ember, aki meglehetősen kevés erkölcsi fenntartással rendelkezik, s hogy a helyi kocsmákba való belépése előtt lantja segítségével egy kis patkányt idéz meg, majd étel és szállás ellenében felajánlja, hogy megszabadítja a kis kártevőtől a fogadóst. Ez az, ahol a játékos megkapja első küldetését a testes bártündéről, nevezetesen, hogy foglalkozzon a pincében található patkánnyal.

Hát igen, a jó öreg patkány-a-pincében-dolog már ismerős lehet azoknak, akik bármilyen tradicionális fantasy RPG-vel játszottak, de itt jó okkal térnek hozzá vissza - a The Bard’s Tale azt célozza meg, hogy olyan legyen az RPGknek, mint amilyen az Airplane volt a katasztrófa filmeknek. S ez azt jelenti, hogy a játékban a stílus nagyon sok jellemzője feltűnik, azzal az eltéréssel, hogy a Bárd ezekhez valamilyen aljas megjegyzést fűz arról, hogy milyen nevetséges és előre megjósolható dolgok is lennének. A gyönyörű hercegnő, akit meg kell menteni? A Bárd már korábban hallott erről, és egyáltalán nem érdekli az ügy - mindaddig, amíg meg nem tudja, hogy gazdag a spiné. Szörnyek, melyek aranyat és egyéb zsákmányt hánynak, mikor legyőzik őket? Ez ismét egy jó célpont a Bárd fárasztó megjegyzéseinek.

Meglehetősen kellemes dolog egy olyan játékkal szórakozni, ahol a központi karakter egy kicsit kellemetlenkedő figura. Végül is, egy nagydarab fickót irányítasz egy nagy fegyverrel - miért is kéne ennek mindig Mr. Kellemes Fickó-nak lennie? Egy dolog biztos - a Bárd nem igazán vesz jó néven bármilyen hülyeséget, és meglehetősen boldogan nekiront mindenkinek kardjával, aki rabolja a drága idejét. Még azt is megmondhatod, hogy a Bárd mikor legyen (viszonylag) kedves vagy éppen utolsó bunkó, mivel a párbeszédek közben néha feltűnik egy mosolygó, vagy épp fitymáló arc. Néhány karakter jobban reagál, ha megpróbáljuk elbájolni, míg mások tisztelik, vagy félik a Bárdot, ha bunkózik velük. Elég ciki, hogy rendszerint csak a szerencsén múlik, hogy az ember miként dönti el, hogy milyen módszert használ az egyes karaktereknél - néhány arra vonatkozó tipp, hogy miként is a legjobb az NPCkel viselkedni, igazán értékes lenne.

A Bárd viselkedésétől és az általában véve pukkasztó humortól eltekintve a játék többi része megfelel a standard akció-RPGknek, hasonlít a dolog a BG: Dark Alliance sorozathoz. A játékosok fentről látják az eseményeket, miközben a meglehetősen lineáris történeten keresztül verekedik magukat... bár három eltérő befejezés várja a játékost. Nagyon sok RPG elemet jelentősen megvagdostak. Ha például zsákmányt szerzel, akkor az automatikusan átkonvertálódik aranyra. Ha olyan fegyvert találsz, ami jobb, mint az éppen használt, akkor lecserélődik az újra a cucc, és a korábbi fegyver is pénzzé változik. Míg a tiszta RPG kedvelői feltehetőleg ezt utálni fogják, mi kellemes változásnak találtuk, mivel nem volt elég hely, s nem kellett a sok szeméttel teli inventory-val mászkálni, annak reményében, hogy a következő falusi boltos majd átveszi a cuccot.

A játék kínál bizonyos mértékű lehetőséget a karakterek egyedivé tételére is. Ahogy legyőzöd az ellenfeleket, illetve teljesíted a küldetéseket, szintet lépsz. Mikor ez megtörténik, a Bárd kap néhány szétosztásra váró pontot, melyek olyan képességeket befolyásolhatnak, mint a közelharci támadás, vagy az életerő. A játék során ezenkívül különféle képességeket is elsajátíthat a karakter.

A harcrendszer egyszerű, de elég kiábrándító. A közelharc az esetek többségében egyszerűen csak a gombok nyomkodásából áll. Ámbátor azt hozzá kell tennünk, hogy az idézési rendszer egy kicsit érdekesebbé teszi a dolgot. Ahogy haladsz előre a játékban, új melódiákhoz jut a Bárd, melyekkel szövetségeseket idézhetsz meg. Ha fejlettebb a karakter, akkor egyszerre már több lényt is meg tud majd idézni. Ez valamilyen mértékű stratégiai elemet ad a játéknak, hiszen ha csak kettő vagy három segítőt lehet megidézni egyszerre, akkor célszerű végiggondolni, hogy mi jelentené a legnagyobb segítséget. Mindezek mellett a játék során egy kutya is csatlakozik majd a Bárdhoz, ami elég kellemes kis kiegészítés, főleg a játék elején.

A The Bard’s Tale megjelenítése elég vegyes. A grafika nem szörnyű, de az engine már egy kicsit kezdi megmutatni a korát - négy éves, s őszintén szólva ez látszik is rajta. A hangok sokkal jobbak, köszönhetően a Bárd kiváló szinkronját adó Cary Elwes-nek. A forgatókönyv lenyűgöző, bár nem egyfolytában röhejes, mint például a Day of Tentacle esetében. Például a játék során a karakterek több dalt is előadnak, de néhány ezek közül egyszerűen idegesítő, arról már nem is beszélve, hogy túl hosszú. Bár azok a poénok, melyek bejönnek, egyszerűen zseniálisak.

A The Bard’s Tale nem igazán lobbantja lángra a játékvilágot, s ezt elsősorban az ismétlődő harcnak köszönheti. Igaz, végül is vicces, és ad néhány igazán szép pofont a műfajnak. Ugyanakkor, az, hogy ugyanolyan hibákat vét a játék, mint amelyeket nevetségessé tesz, gyakorlatilag olyan, mintha lábon lőné magát. De a gúnyos humor, és a játék hangulata összepárosítva az érdekes idéző rendszerrel elég szórakoztatást biztosít, és sokakat kielégíthet. Bár ne várjatok egy “igazi, megfelelő“ RPGt.

Forrás: Jolt


(Vissza)